Magyarokra egykor jellemző hősiesség – magyarokra ma jellemző deheroizálásA L’Espressóban hosszú cikk Semmelweisről. Abból az alkalomból, hogy olaszul is megjelent Céline életrajzi regénye, s hogy az olasz tévé vetíteni kezdett egy új olasz Semmelweis-filmet. Ezelőtt Olaszországban nemigen ismerték. Az orvosnövendékek, akiket a riporter megkérdezett, hogy hallották a nevét, ilyesmit feleltek: – Semmelweis? szélsőbal merénylő… Brecht írói álneve stb. A hetilap cikke – tanulmánya inkább – a semmelweisi sajátos hősiesség összetevőit elemzi. A természettudományos pozitivizmus és a romantika keverését. Lényegesnek említi a független gondolkozásnak azt a szenvedélyét, amely rebellis magyar hozománya volt Semmelweisnek Bécsben. A cikk írója sajnálkozik azon, hogy a filmben nincs magyar táj és pesti városkép – hozzátartoznék, írja. Céline Semmelweis-életrajzát remekműnek tartja az olasz recenzens. A nácizmusba tévedt francia író ezzel a könyvvel megváltotta magát. Ha Céline a mennyország kapujában bebocsátást kér – írja a L’Espresso – csak annyit kell mondania arra kérdésre, hogy ki kopog: „egy francia orvos, Courbevoie-ból, aki a Semmelweis-könyvet írta.” Mert ha mégoly esendő volt is, az emberi kultúra egyik legnemesebb jelenségét közvetítette számunkra.
Mindezt csak azért írom le ilyen részletesen, mert ugyanezen a héten jelent meg egy hazai lapban kritika Száraz György Semmelweis-darabjáról. Az elismerések közt a kritikus nem mulasztja el megemlíteni, legnagyobb dicséretként: „semmi hősiesség, brávó!” A magyar közönségnek tehát nem kell félnie, hogy rabul ejti őt a színházban valamilyen divatjamúlt emelkedettség. |