Rég lejátszották a meccseinket

Könnyebben válok meg könyvektől – elvész? ellopják? –, mint régi folyóiratszámoktól. Ezeket nem is akarja ellopni senki, de szívem sincs kidobni őket. Tudom, hogy pár év után már figyelemre méltó üzeneteket tartogatnak-érlelnek számomra.

Meg merném kockáztatni a paradoxont, hogy a régi újságok időszerűbbek a mai lapnál. Átmentek az idő rostáján és felszínre kerülnek bennük az értékek. Ha már elborít a nyomtatott papír, mielőtt egy régi folyóiratszámot kidobok, addig forgatom, amíg szinte magától előugrik belőle egy megragadó vers vagy szívenütő tanulmány. Legalább ezeket az oldalakat kitépem és beleteszem hozzájuk közel álló könyvekbe. Reményem lehet, hogy még találkozni fogok velük.

Közgazdászok tanulmányait nagyon ritkán olvasom.

A közgazdászokat – a pápa mellett – a legkevésbé csalhatatlan tekintélynek tartom. (Igazat adok Domokos Mátyásnak, aki egyszer keserű iróniával írt a következetesen tévedő közgazdászokról.) De avítt folyóiratokban még a közgazdasági részt is átolvasgatom. Mintha a közgazdasági elméletek ilyetén véletlen fennmaradásának az időállóságuk garanciája volna.

Egy 89-ből való Valóság-szám kallódik erre-arra az írásaim között. Mielőtt megválok tőle, elolvasom Ferge Zsuzsa tanulmányát: A negyedik út.

Ez az öt évvel ezelőtti vészjelzés arra figyelmeztet, ami a mai életben cinikusan megvalósul.

Cinikusan, és úgy látszik: feltartóztathatatlanul.

Megírja, hogy mit fog hozni a munkanélküliség és a munkában maradók „elemi megélhetést sem biztosító alacsony bére”. S azt is, hogy „a piac ideológiájával az állam súlyos terheket hárít át a lakosságra”.

Summázatféleképp hat: „a hatalomhoz közeli csoportok jó érdekérvényesítése és a költségvetés mohósága miatt főként ott hódít a »piacosítás«, ahol semmi keresnivalója, és ott nem bír működni, ahol helye lenne.”

Már szinte kacagva olvasom: „A monetáris politika és piacideológia új áldozatai azok az intézmények és tevékenységek, amelyek társadalmi hasznossága nem mérhető pénzben, illetve amelyek nem ígérik a pénz rövid távú megtérülését.”

Lám, ha öt évvel ezelőtt ezt előre megírta a tisztánlátó lelkiismeret, milyen igazam van, ha ma nem érdekelnek az újságcikkek arról, hogy sztrájkolnak vagy sem a magyar pedagógusok holnapután… „Megvárjuk, amíg kikapcsolják az iskolában a világítást, fűtést, akkor megyünk ki az utcára.”

Amit az újság és a rádió naponta közöl, hírekben, nyilatkozatokban, riportokban: csupán illusztráció ahhoz, amit Ferge Zsuzsa így prognosztizált: „delegitimálódik minden olyan tevékenység, amelyik nem kecsegtet gyors és nagy anyagi haszonnal.”

Miért is olvassak tehát mai dátummal megjelenő sajtótermékeket, amelyek arról szólnak – szenzációként – amit öt évvel ezelőtt ily pontosan megírtak?

Lemondtam minden újság-előfizetést.

Minek olvassak elsárgultan megjelenő lapokat?