Huzella

Valami olyasfélét hallottam reggel a rádióban, hogy ma volna 70 éves Huzella Elek, és este fél nyolckor emlékkoncert lesz – így véltem érteni – a Zeneakadémián. Vagy álmodtam, vagy valamit félreértettem. Este ugyanis hiába mentem el a Zeneakadémiára, semmit se tudtak róla, és se a pénztáros, se a portás nem tudott felhajtani (nem is nagyon akarózott nekik) egy műsorkalauzt vagy mai újságot. Átmentem a Fészekbe. Ott is: csak vállvonogatás.

Egyetemista koromban barátok voltunk. Még szomszédok is. Huzelláék a mai Bartók Béla út 19-ben laktak, a patika fölött, én a 17-ben, a kollégiumban. Megfordultam náluk a városi lakásukban is, a gödi házukban is, ahol az öreg Huzella Tivadar biológiai kutatóintézete volt, s úgy rémlik: az igével élők szabad akadémiája is (vagy valami indiai asram?).

De mi – hármasban Nagy Istvánnal – éjszakánként inkább a Gellérthegy útjain csatangoltunk ki nem merülő vitázó kedvvel, nappal pedig az egyetem Filozófiai Szemináriumában, egy szinte generációnkhoz számítható fiatal egyetemi ny. r. tanár, báró Brandenstein Béla univerzalitásokra nyitott szelleme, heurisztikus derűje fényénél.

Valahol most szól egy koncert, és a zenéből – ha ott lehetnék – bizonyára kihallani vélném ezeknek az egyetemi éveknek az emlékeit.

Az Opus 1 bemutatója egy kis-sváb-hegyi villában volt. Brandenstein elemzi a művet…

Jellemző az is, hogy nem találom meg a koncerttermet, tűnékeny ifjúságunk zenéjét. Marad tehát a jegyzet, amely képtelen bármit is rögzíteni. Csak mindennek a hiányát.