Kennst du das Land…?

Húsvét Cercinában. Firenze felett a dombokon, ahol a régi bolognai út vezet. Ameddig a szem ellát, a táj olyan, mint a quattrocento képeken. Ciprus, olajfa, szőlő s elszórtan a barnás tónusú tanyák. Csak az egyik hegytetőn fehérlik valami modern épület. A völgy mélyéről, a sötét sűrűből, felhat a patak lánccsörgetése. Együtt a mostanában ébredező békák és a rengeteg madár hangicsálásával. Odafönt az áprilisi ég változatos fényjátékai, az egymást űző felhők közeiben. Szakad az eső, kisüt a napocska. Van, amikor egyszerre süt és esik. Ilyen nagy mennybolt alá minden belefér.

Hosszú, ráérős beszélgetések a házigazdával. Magyar írókról is. Valamikor odaadtam neki olasz kiadásban A szív segédigéit. Kiváló kritikus, szépen rendszerezi Esterházy stílusának effektusait.

Maga is ír szépprózát. Személyesebb élete viszontagságait sejtető novellákat. Ezeket nem a maga nevén publikálja. Megkettőzte alkotóerejét; s kevesen tudják, hogy Giuseppe Bevilacqua professzor, a modern német irodalom Európa-szerte elismert tudósa és Giuseppe Rolleri, a novellista egy személy.

Most ideadta egy új kisregényét.

S amíg Bevilacqua a posztmodernnek (is) beavatott kritikusa, Rolleri regénye tüntetően Flaubert-i. Fel se merül, hogy hát vagy ez, vagy az… Hogy tessék választani!

Ahogy a nagy olasz ég alatt szépen megfér egymással az áprilisi zápor és a napsütés, éppúgy megfér ennek a tágas vidéki háznak könyvekkel bélelt emeletes labirintusában a modern irányzatokra fogékony kritika és a klasszikus realizmus legmagasabb szintű gyakorlata.

Bevilacqua nem tagadja ki Rollerit, és Rolleri szuverénül fütyül Bevilacqua posztavantgárd barátaira.

Boldog ország!