Micsoda madár?

Nekem minden közmondás eleve gyanús.

Sorolhatnám őket, a Margalitsból, a Sirisakából. Meg amiket belém vertek. Hogy aki másnak vermet ás, meg hogy ki korán kel… Az élet rendre megcáfolta őket.

Akadnak persze költői erejüknél fogva tündökletes evidenciájúak. Például ez a finom megfigyelésről tanúskodó: „Fehér, mint a hó, fehér, mint az alabástrom, fehéret köp, mint a prépost.” (Ezt még a Sirisakában olvastam.) Vagy a másik, ez a szinte antik idillbe illő: „Lágy pásztor előtt farkas gyapjat szarik.” Néhány ilyen közmondást régtől idézgetek magamban; úgy kísérnek, mint életem derűs vezércsillagai, mint egy-egy édes Csokonai-sor, vagy mint a bölcs, telibetaláló axiómák Orbán Ottó verseiből.

Ámde a legtöbb közmondásban, a legtöbbször idézettekben a nádpálca suhogását hallom. Azért mondogatják, mert jó és idióta kisfiút akarnak belőlem nevelni. Jó és idióta állampolgárt. (Sztálinnak kedvelt közmondása az volt, hogy „legfőbb érték az ember”. A Rákosié az a tréfás-genocid, hogy „kulákból nem lesz szalonna”.) Gyerekkoromban legjobban utáltam azt a közmondást, amelyik attól óvott, nehogy rossz fiúkkal barátkozzam. „Madarat tolláról, embert barátjáról…”

A barátság szent, ezt minden gyerek tudja. A barátságban a kölcsönös megváltás esélye van. Ha mégoly kicsi esély is, érdemes érte elviselni a kárhozat kockázatát.

Ámde ez a közmondás arra tanított, hogy a barátság: bélyeg. Ezzel sorolódunk be rendszertani kategóriákba. Varjú lesz belőlünk, veréb, szarka, fakopács vagy fosógém. Talán egy életre. Aszerint, hogy kivel golyóztam a Schlauch parkban. Levedleni se tudjuk többé árulkodó tollazatunk.

Lesipuskások találták ki ezt a közmondást.

 

„Miért vacsorálgatott Illyés együtt a párt korifeusával?” – Ezt kérdezi Magyarországon mostanság néhány rettenthetetlen albatrosz-vadász. (Miután Illyés saját kezű naplóiból értesülhetnek ezekről a vacsorákról.)

Jézus együtt vacsorált a vámosokkal.

Emelt fővel, nyíltan, ő is.

Ebből az első számú levonandó következtetésünk ez legyen: Jézus minden körülmények között Jézus. Vámosokkal vagy nélkülük. Elmondhatja az Atyával: vagyok, aki vagyok. Illyés is elmondhatta.

A másik levonandó következtetésünk pedig:

– Ördög tudja, ám lehet, hogy a vámos nem is vámos.

– Hát mi? – riadnak fel sötéten, akik szeretnék már Jézust kitömve látni, előszobadíszként.

– A vámos? Ember. Üdvözült lélek.

– Hogyhogy?

– Madarat tolláról, te mondád… A vámos tehát megismerszik az Isten fiáról.