Ébredés

Nem tudom, mikor éreztem ilyen egész valómat kimerítő fáradtságot, mint amilyenre ma reggel, hetvenkettedik születésnapomon ébredtem.

Először az éghajlatváltozásra gyanakodtam. Lehet, hogy ennek is része van benne. Ólmos, szürke lett a hónapokon át töretlenül ragyogó olasz ég.

Lehet, hogy éjszaka történt valami a légkörben. Talán az viselt meg.

Rosszul is aludtam. Felébredtem arra, hogy rosszul alszom. Mintha este megterheltem volna a gyomrom, vagy ittam volna. Holott keveset ettem, s jóformán semmit se ittam. Viszont belül, a mellkasomban éreztem, hogy a szívem kihagyásosan verdes. Vén társbérlő, házsártos, mániás, kötekedik. Fenyeget. Úgy teszek, mintha nem is hederítenék rá. Pedig egyszer beváltja, tudom. Ámde mégse szorongatom a pulzusomat, hogy számon tartsam, hányadikat hagyja ki, és ha megáll, akkor meg lessem, vajon újra kezdi-e. Kissé mindig lenéztem a legfrissebb értesülésekre fülük hegyezőit. Nem érdekel, hogy első kézből tudjam meg a végem.