Marcus Aurelius

Mióta Rómában nincs a helyén Marcus Aurelius szobra, a Kapitólium tere olyan, mint egy naprendszer, amelynek elromlott az égi mechanikája. Most látszik csak, hogy az egyszer megteremtett arány – ezt a harmóniát a Kapitólium terén Michelangelo mérte ki – ha egyszer megbillen, egyensúlyát veszti körülötte minden. Nincs, ami összetartsa… A két kapitóliumi múzeum épületéből a szobrok kiszóródhatnak a világűrbe. És ki tudja, hogy milyen fogadtatásra lel majd egy másik galaktikában a Kapitóliumi Vénusz?

S mi lesz, ha az Aracoeli temploma is elszökik ebből a konstellációból a maga kósza pályájára? Viszi ölében a Gyermek Jézust egy még megváltatlan világba…

S mióta Marcus Aurelius a restaurátor klinikán gyógyíttatja a maga nem Pannóniában, hanem az odalenti autófalanxok gáztámadásától szerzett sebeit, mintha Róma központja is megingott volna. Mert az itt van ezen a hegyen. Lám, igaza volt Vasarinak, aki a művészéletrajzok első kiadásában – még Michelangelo életében! – azt írta, hogy Michelangelo: isteni teremtő. „Ha szememre hányják, hogy élőt istenként tisztelek” – valahogy így írta. S lám, neki volt igaza.

Itt a bizonyíték!

Ezen a téren érzékelhető a harmónia. A Caput Mundi harmóniája és a Kozmoszé. Marcus Aurelius mindkettőnek az állampolgára volt, maga vallotta meg így a nacionáléját.