November 13-án a PEN Clubban ünnepségsorozatot csináltunk Márai Sándor
emlékére. Délelőtt a tudósok, délután a kortársak, este a nagyközönség.
Roham indul az esti műsor jegyeiért. Habsburg Ottó volt a főelőadó, Márainak
emigráns barátja. Tíz évvel ezelőtt az író nyolcvanadik születésnapjára egyedül ő írt köszöntő
cikket. Szép, személyes vallomást egy müncheni magyar lapban.
Mintegy tíz meghívót küldtünk azoknak, akiknek hivatalból illenék ott lenniök. A
potentátoknak. Nem jöttek el. Egyikük-másikuk kimentette magát. El vannak foglalva: ők most
átmentenek.
Ha Márai a függöny hasadékán este kiles a közönségre, egyetlen szempillantással
felmérheti a hivatalosok hiányát.
Krúdy temetésén is felmérte. Még negyvenöt év múltán is felemlegeti naplójában: „temetésén hivatalos ember nem jelent meg.”
Vannak abszurd drámák, amelyek arról szólnak, hogy a hulla egyre nő. Krúdy a
koporsóban már óriásnak tűnt, és a cilinderes urak (díszőrség, operai kórus stb.) abszenciája
eleve garantálta zavartalan további növekedését.
Talán így lesz Márainál is.
Jegyzet a fenti jegyzethez
Azért ástam elő hat év múltán ezt a Márai-ünnepségünkről szóló keserédes
jegyzetemet, mert ma reggel a Francia Intézetben egy órán át beszélgettünk az ő készülő Márai-ünnepségükről. Hogy s mint legyen? Meghívnák rá a lyoni polgármestert is (volt miniszterelnök).
Nagy híve az írónak. Előszót írt Márai legújabb francia kiadásához. A felesége fordította.