Erős várunk?

 

„Nem tudok magyarul” – kínozza magát ezzel, legnagyobb meglepetésemre, még Illyés is (Napló, 1930.).

És én meg nem bírtam megszólalni a jelenlétében, mert féltem, hogy rajtakap valami magyartalanságon.

Ő volt nekem a nyelv törvényhozója. Az élő Arany.

És hogy még ő is kétségeskedett?

Szorongunk, hogy nem érjük fel a nyelvi tökélyt. Egyetlen nyelvi bizonytalanság elég, hogy – mint aki elfelejtette a jelszót – örökre kizárassunk ebből a gyönyörű összeesküvésből.

 

A negyvenes évek vége felé egy vasárnapi vacsorán szembeültettek Csathó Kálmánnal. Ott ismertem meg. Nem tartottam őt számon a jelentős írók között, de megnyerő modorú öregedő férfi volt. – Író vagy? Erdélyből jöttél? – Valamit motyogtam, hogy csak a Partiumból. – No lássuk, mennyire ismered az erdélyi nyelvet. Mi az, hogy „dulló”, két ellel?

S hogy nem tudtam megfelelni a fogas kérdésre, az ortopédprofesszor házigazdától kezdve a hosszú asztalnál mindenki lesunyított fejjel vette tudomásul, hogy a szakma mestere lebőgette az ifjú íróakarnokot. Persze, azt senki se merte megkérdezni, hogy mi hát a „dulló”, két ellel.

 

Varga Domokostól hallottam, nem sokkal szabadulása után (s most felleltem Illyés naplójában is az ugyanerre vonatkozó passzust), hogy Háy Gyulát még a börtönben is marta a szégyen, amibe – úgy érezte – befürdött, az egyik premierje után.

Valamelyik rémaktuális darabja vígszínházi premierje után nyomába eredt Illyésnek, aki kabátját rángatva magára futó lépésekkel igyekezett kifelé a színházból. A szerző – mint minden szerző – egy jó szót remélt. „Hogy tetszett?” – kérdé szerző-Gyula beérve költő-Gyulát. Illyés kritikája a darab egyetlen szavát illette, és mégis sommás volt: „A láb gacsos, a kéz kacska” – vetette vissza.

Háy felcserélte a két tájszót, a lábat mondta kacskának. S Magyarországon az ilyesmi – csakis itt! – főbenjáró vétek. Háy Gyulát az elmarasztalás lesújtotta és fölemelte.

Egykori cellatársa szavaiból azt vettem ki, hogy a hosszú emigrációt megjárt drámaíró számára e lecke úgy szolgált, mint Saulnak a damaszkuszi útikalandja.

– Azért is megmutatom! Kacska lábbal is magyar a magyar…

 

A személyiség fejlődésében megállapodott korban ritkán áll be radikális változás. Hogy egy moszkovita a magyar függetlenség szószólója legyen… De úgy látszik, nálunk az anyanyelvi trauma olyan mélyreható – mindhalálig –, akár egy gyerekkori.