Örök határok

Hegyeshalom és a Lajta közt, elmenőben – a Lajta és Hegyeshalom közt, hazajövet – mindig türelmetlenül számolom a perceket, a negyedórákat; szeretném, ha vékonyabb volna ez a hazánkból Ausztriának juttatott nyugat-magyarországi tortaszelet. Talán csak azért gyarapodott vele Ausztria, nehogy egy métere is megmaradjon az ezeréves határainknak. Ám nincs az az europacity, amelyiknek ne telnék jó negyedórájába, amíg átszeli Burgenlandot.

Széles, fekete föld… Szívünk labanc fele nyugtatgatja a békétlenkedőt. Semmiség, mindjárt vége lesz. Szinte meglepő, hogy az osztrákok máig mily érzékenyek e birtokon belül. Mindszenty emlékirataiban olvasom, hogy amikor utolsó éveire megtelepedett a bécsi Pázmáneumban, egyik pásztorlevele furorét keltett a bécsi politikában. Valami olyasmit írt: „kikerültem börtönömből és a mögül az ideiglenes határ mögül, amely hazámat elválasztja Ausztriától…” A vasfüggönyre célzott. De felzendült az osztrák hazafiak kórusa, magyar irredentát kiáltván az érsekre.

A kancellárnak kellett az esztergomtalanított prímás boldogtalan fejét megvédenie a bécsi parlamentben. – „A magyar kardinális csak antibolsevista, s nem revizionista.”

Ne is háborítsa senki Ausztriát az első világháború végén jól kiérdemelt jutalma birtokában.