Nehéz szívvel

Kis könyv Bethlen István bujdosásáról 44-ben a németek elől.

Őrangyala, Bolza Ilona egyszer azt kérdi tőle: miért nem iparkodtak jobban a húszas években a magyar külképviseletek? Sajtóiroda kellett volna, francia újságírókat megvásárolni. (Hisz a francia főszerkesztők tudták: Kelet-Európa népei fizetnek, mint a katonatiszt.)

– Kellett a pénz falusi iskolákra. Előbbvaló volt kilábolni az analfabetizmusból.

Bethlen Istvánnak ez a mondata – a kultúra preferenciájáról – számomra az az „egy fillér”, amellyel (Heltai parabolája szerint) egy író, pláne egy politikus megválthatja lelkét a kárhozattól.

Trianon után, legnagyobb nyomorúságunkban, Bethlen és Klebelsberg valamiféle szellemi Nagy-Magyarországot igyekeztek a csonka ország fölé borítani. Nem volt népszerű ez az akció, de eredményes volt. Tanyai iskolákat építettek és egész egyetemeket. Nekik eszükbe se jutott pénzzavarukban eladni a bécsi magyar Gárdapalotát – az akkor már Collegium Hungaricumot. Sőt, megvásárolták Rómában Magyar Akadémiának Borromini egyik szép palotáját. Szerencsére ma is szolgál. (Bár kis híja, hogy a bécsi nyomában egy-két évtizede nem került ez is kótyavetyére.)

Amikor Bethlen posztumusz kis könyvében ezt olvasom – és eltűnődöm fölötte, a Képes Hétben látok egy fotót a szegedi diáktüntetésről. Azok előtt a húszas években felépített egyetemi épületek előtt, a gyászolók végtelen sorától követve visznek egy koporsót. Rajta a halott neve: Magyar Felsőoktatás.