Álomfejtés

„Permanens Mohács.” Aztán még egyszer: „Permanens Mohács.” Ezt a kifejezést ma álmomban mondtam, azzal az érzéssel, hogy telitalálat.

Próbáltam aztán felidézni, hogy mit is álmodtam. S eszembe jutott. Ha töredékesen is, ilyesmi volt:

Valaki – nem tudok rájönni, hogy ki, de bennfentes lehetett – közölte, hogy kik kapnak Kossuth-díjat az idén. „Moldova” – mondta. „Hát nem Szentkuthy?” – kérdeztem. „Nem, Moldova.” „De hisz Moldova nemrég már megkapta.” „Az nem lehet akadály.” – S mindjárt eszembe jutott Gombás Pál, a fizikus, aki két egymás utáni évben megkapta a díjat. Meg is érdemelte. Ilyen jól voltam informálva álmomban.

De még álmomban is csodálkoztam rajta, hogy miért érdekel jobban a Kossuth-díj, mint az amerikai filmek Oscar-díja, egyik sem tartozik rám, mégis álmodom róla. Áttételesen, de mégis. Mi ez? Éhes disznó? mégis… És miért kapcsolódik hozzá ez a nagyképű nemzethalál-bon-mot? Hogy „Permanens Mohács”?

Moldováról súgta épp tegnap valaki, hogy olvasótalálkozókon ritkán mulasztja el becsmérelni Illyés meg az én drámáimat. Egy kalap alatt. Akármilyen kitüntető legyen is számomra ez a párosítás, kedvem volna megkérdezni a Színművészeti Főiskola dramaturgi osztályának egykori csillagától, kedves tanítványomtól, vajon mi lehet a közös kalap a Lélekbúvár és a Freud között? A Tiszták és a Néró játszik között. A Tűvétevők és az Egy szerelem három éjszakája között? A Malom a Séden és a Római karnevál között? De mielőtt tovább folytatnám, eszembe jut, hogy kellett nekem álmomban „permanens Mohács”-ot fogalmazgatnom. No lám! Itt a ránk borítható közös túri süveg!

Különben ez az álom pontosan követte azt a freudi képletet, amely szerint egy előző napi bosszantó hír kristályosodási pont lehet és köréje rajzolódnak jövőnk szorongató perspektívái…