Sárga és veres

Megint egy új könyv Rómáról. Egy francia és egy olasz író közös szerzeménye. (Pierre Grimal és Folco Quilicia.) Okos, pontos és lényegbevágó a könyv minden oldala. A Róma-nosztalgiát Párizs nem oltja ki bennem. Megveszem.

A szerzők mindjárt azzal kezdik könyvüket, hogy a római épületek színe sajátos párban van az alkonyi fényekkel. Ilyesmit írnak:

„A római ég frigyre lépett a kővel. És ezt a házasságot megpecsételte a kövek színe… Itt a falak nem vállalták azt a szürkeséget, amelyet más városokban oly gyakran felöltenek, inkább a lenyugvó nap színeiben fénylenek föl, beléjük olvadnak az alkonynak a színei…”

Kosztolányi, aki oly rövidre fogott percekre köszönt be Rómába, a Kapitóliumról egyetlen pillantással felmérte ezt, s milyen magasztosan (és mily estikornéli könnyedséggel) fejezi ki:

 

Sárgán hever itt a középkori Róma de lángol az alkony…