Vasárnapi hírekBurgibát, Tunézia örökös elnökét ma éjszaka letette a miniszterelnöke. A biztonsági szolgálattal, megbízható ezredesekkel és szívspecialistákkal felszerelve lepte meg őt álmában. A palotaőrség megadta magát. S a palotaforradalmár pedig – miután gondosan megvizsgáltatta az öreget (vérnyomás, EKG, koleszterinszint stb. rendben volt) – lemondásra kényszerítette. – Inkább meghalok! – hörögte a detronizált aggastyán. Olyan érzése volt, hogy legjobb lesz csakugyan, azonnyomban meghalnia, s hogy ez most rettenetesen szép halál lesz. Az orvosok mosolyogva megnyugtatták: dehogy is fog meghalni az örökös elnök úr, olyan a szíve, mint egy harmincéves fiatalnak… Ezek után ismeretlen helyre szállították, ahol lehetővé teszik számára, hogy a közélettől visszavonuljon. Reggel a rádió bejelentette, hogy mivel az örökös államelnökről nem lehet tudni, hova lett, s így akadályozva van funkciói ellátásában, az alkotmány ilyen és ily pontja alapján, ezentúl helyette a miniszterelnök látja el az államfői funkciókat is. A mai La Nazione azt írja: a hírt a tunisziak a megrendülés minden jele nélkül tudomásul vették. S közlik az új miniszterelnök-államfő életrajzát. Ötvenkét éves. Ez most világszerte a legszebb életkor. A menőké. Pontosabban: a jövőké. Vannak, akik arra fogadnak, hogy Amerikában is ekörüli elnök fog bejönni.
1987. november 8. |