Csönd Herceg könyve

Szántó Tibortól kaptam néhány szépen bekötött könyvet. Fehér lapok vannak bennük. Teleírhatom őket.

Kéziratpapírom mindig akad. Mért nem röstelltem hát kérni efféle üres könyveket? És most hogy megküldte, miért olyan ünnep ez a nap? Miért olyan nagy különbség könyvbe írni és nem ívpapírra?

Miért hogy minden megrendelésnél ösztönzőbbek ezek a kötetbe fűzött fehér lapok?

Hazaviszem a könyveket, boldogan, új kincseimet.

Megírandó műveknek költő-fészkei.

Hat kötet szűz könyv. Több ezer oldal. És azt írhatom rájuk, amit akarok.

Előttem az élet, megint. Fehér lappal indulhatok.

Olvastam már, hogy milliomoséknál a legnagyobb ajándék a kitöltetlen csekk.

 

Az egyik fekete vászonba kötött vaskos könyv első lapjára – biztos a kiadónak emlékeztetőül – az van beírva, ceruzával: Ady Endre, 67 ív.

Ezen az 1072 bibliapapír oldalon itt van, láthatatlan írással, Ady minden verse.

A Versektől és az Új Versektől a meg-megújuló ihlet lendülete, lökése, rángása, robbanása viszi őt húsz esztendőn át lapról lapra. Egyetlenegy oldalt se hagyhat ki. Nem mondhatja, hogy fáradt, hogy késő van, hogy ivott, hogy élni szeretne. Nem mondhatja, hogy hagyják már békén őt a versek…

Milyen rettentő tud lenni egy költői életmű, így a nemléte felől nézve. A Teremtés Könyve, még a kezdet előtt, amikor nem vala az Ige.

Megíratlan Biblia.

Pörgetem a rengeteg üres lapot, előre, hátra. Az elsőn talán a Verecke híres útja lesz, az utolsón meg az a Trianon-szorongás, a hiábavaló nagy esdeklés, amit már térdre rogyva írhatott: „ne tiporjatok rajta nagyon…”

Újra nem kezdhető magyar történelem.

 

Ez a bibliapapír-rengeteg most a Jó Csönd Herceg erdeje, holdfényben.

Fehér lapok. Fehér lapok.

 

(Ezt a 67 íves könyvet félreteszem. Nincs bátorságom írni bele.)