Bűnözők. Ártatlanok. Ellenállhatatlanok

Papini naplójában olvasom (1944. február 24.): „A nagy írók rokonszenvvel fordulnak a bűnösök felé.” Idézi Dantét, aki szerette a kárhozottakat, Shakespeare-t, Miltont, Goethét, Victor Hugót, Balzacot, s persze Dosztojevszkijt.

Milyen nagy pillanat volt számomra tegnapelőtt, amikor sikerült rávennem Massimilianót, hogy vallja be, mondja el a börtöneit. S azt hiszem, neki is nagy pillanat volt. Sugárzott belőle – ahogy mondta, mondta – valami ronthatatlan ártatlanság…

Vajon miért tépte szét apróra a lepedőjét, amikor a magánzárkába csukták lefogása után – ha nem ártatlansága egyedül lehetséges bizonyítása végett?

– Mit kaptál a lepedőért?

– Összevertek – mondja, de szinte mosolyogva, mint aki elérte, amit akart.

 

Lehet, hogy valami homályos jóvátételi szándék dolgozik bennem. Apám is és nevelőapám is bíró volt, és amikor csíkos ruhában rabokat vezettek az utcán, mindegyikükben egy bírói tévedés áldozatát gyanítottam.