Szentlélek elleni bűn

Tizenöt év óta, első tétova olasz nyelvű dadogásaimtól mindmáig, immár folyamatos dadogásaimig, elég sokat beszélgettünk ezzel a kitűnő professzortársammal.

A bámulatra méltó olasz civilizáció egyik fegyverténye, hogy tizenöt év során mindig figyelmesen hallgatta kísérleteimet, hogy olaszul kifejezzem legtöbbször szóra alig érdemes gondolataimat. A mondanivalóm lényegét igyekezett kiragadni, ami hála a nem kevésbé bámulatraméltó olasz intelligenciának, rendszerint sikerült is. Még csak a homlokát se ráncolta közben, mint sokan teszik, jelezvén hogy micsoda szellemi koncentrációt igényel beszélgető partnerük gondolatainak a követése az adekvát szavak helyett használt rokonértelmű – pláne átabotában rokonhangzású – szavak örökös buktatóin. (Klasszikus a Cs. Szabó példája, nem győzöm idézni: a hidegre forduló évszakban Illyéssel együtt betér Rómában egy férfidivatüzletbe és magabiztos olaszsággal kér egy jó vastag sertést az eladótól. – „Maiale” – mondja. – „Un grosso maiale per l’amico mio” – Az eladónak a szeme se rebben, máris teregeti ki elébük a vastag gyapjú kötött holmit. – „Maglione.”)

De a tizenöt esztendő óta oly figyelmes és türelmes jóbarát most darázscsípetten odaszisszenti nekem (valamiféle hátrahagyott költői művekről hadoválok): Post-ume, caro collega, post-ume…

Na ja! A hangsúly ellen vétettem. Ez olyan, mint az egyház szerint a Szentlélek ellen való bűn. Nincs mese, és nincs kegyelem. Azonmód le kell torkolni a barbárját! Nem lehet nem rászólni. A rosszul hangsúlyozott szót ott helyben ki kell javítani, ott helyben meg kell torolni. Tulajdonképpen le is kaszabolhatott volna.

Anyanyelvünket nem alap nélkül mondjuk anyanyelvnek. Az anyát nem lehet megsérteni. Nem lehet tűrni, hogy megsértsék.

Azt hiszem, idevág Vas István vallomása: „olyan nyelvet képtelen volnék magaménak érezni, amelyik nem az első szótagot hangsúlyozza”. (Az In flagranti verse „mentségére”.)

S azt hiszem, idevágnak Illyés elismerő szavai a nagy hazafiról, Gyergyai Albertről, aki minden francia szót tudott, ami a Larousse-ban benne van, de nem volt hajlandó, mégoly választékosan szólhatván franciául, átállni a szóvégek és mondatvégek kiéneklésére. Gyergyai, a francia kultúra elragadtatott szerelmese nem adta föl a magyar fonetikus bázist. Sőt: a zalait se.