Neo-neo-barokk

 

Főbűnökre vezető alkalom az elnöki tevékenység. Jószándékkal kikövezett úton visz a retorika tartományai felé, és ólmos restségbe süppeszt a mindent elborító írói bánatok és nyomorúságok láttán. Ha így halad, Kosztolányi szatíráját – a közéleti kitűnőségről – már borotválkozótükörnek használhatom: „…fáradtan néz az ablak fényébe.”

Ki néz vissza rám, mintha az ablaküveg mögül?

Melyik Pekár Gyula?

A magyar neo-barokk melyik irodalmi potentátja?

Vagy már egy még neóbb magyar barokké?