Egy elnök a Bajza utcából

Tóth Endre szatírája akkor suhant el a fülem mellett, régen – még az 50-es évek végén –, amikor épp bevezetőt írtam Gulyás Pál kötete elé. „Gulyás Pali sose zaklat – nem kér állást, segítséget.” Dehogyis vettem magamra. Hisz én áldoztam a halott költő emlékének. Kéretlenül. Állás, segítség meg nekem is ugyancsak elkelt volna akkoriban.

De most, hogy hivatalt adott az Isten, az efféle szatírák kezdenek egyre kínosabban találók lenni.

A Tóth Endréé is.

Már bűntudatosan motyogom magamban néha:

 

imádod az irodalmat s magasztalod a költőket főleg hogyha már meghaltak.