Magyar Írók Szövetsége

Mindnyájan elmondhatjuk, külön-külön mind a hatszázan, a többi ötszázkilencventől megbántottan, fájdalomtól megtört lélekkel mondhatjuk el, teremtett s teremtő mivoltunk pótolhatatlan egyszeriségének öntudatával:

 

El az emberektől! Bensőm amely nekem a Mindenség-egység, csak gúny, kénkős vitriol nekik…

 

Egy alig-alig terjesztett vidéki folyóiratban (a győriek Műhelyében) olvasom Jánosy Istvántól ezeket a sorokat.

Tűnődöm a vers igazságán.

Ha így van (és így van, de még mennyire így van), érdemes-e? Érdemes volt-e behúzatni-vonatni magam (oly könnyen, mint ahogy Kató megy a táncba) az írószövetségi vezetésbe?

És tűnődöm a vers szépségén. Utoljára Shakespeare Athéni Timonja vallott ily szépen az embergyűlöletről. Ilyen meggyőzően. Ha van, aki magyarul így ír minden dolog értelmetlenségéről, ilyen nemes csengéssel és bátran: talán mégis érdemes, érdemes, érdemes volt.