Centenárium

Ő mosolyog most felém minduntalan, Firenzének számos házfaláról. (Vagy egész Olaszország minden nagy és kis városának a házfaláról? Ki tudja?) Századik születésnapjára Sztálinba öltöztette Olaszországot egy hűséges baloldali párt, a Marxista–Leninista Párt.

Én még ilyen szelíd tekintetű pátriárkát nem is láttam. (Talán egy-két köszöntő versben sikerült ily szépen kiemelnie néhány mindenre elszánt költőnek – Sztálin egyéniségéből ezeket a nagyapás vonásait.)

Mellette a Párt programja. Hétórás munkanapot, munkabéremelést követelnek. A Tegolaióban vagyok – a téglavetők fertálya volt ez – ma is munkásnegyed.

Egyedül én olvasgatom a pártprogramot. Én vagyok az egyetlen gyalogos itt. Ha az ünnepelt még élne, vajon most hol volnék? Biztos, hogy nem Firenzében.

A Tegolaió-beliek autókban húznak el mellettem. Mennek haza, termosztáttal jól temperált 3-4-5-6 szobás munkáslakásaikba. Vagy mennek fel a hegyekbe síelni.

Ők csak az óriás-betűkkel felírt jelszót látják a házfalakon. Százszor, ezerszer, tízezerszer. Nem garasos ez a Marxista–Leninista Párt.

„Sztálin él! Sztálin élni fog mindörökké!”

Egyedül bandukolok a szakadatlan plakátsor előtt – mint egy Buñuel-film figurája.