„A semmi ágán…”

Az első este itt, tegnap este, a ház lapos tetejéről – a ház szinte pontosan a gerincen van a nápolyi és sorrentói öböl között – megbabonázva nézhettem ezt a (pesti szóval) körkilátást, amelynek egyik fele a közeli tengerparti hegyek meredekén kapaszkodó falvakra nyílott – a másik fele pedig az esti ködökbe fullasztott végtelenre.

Egyfelől a humanizált táj – másfelől a lusta és talányos Káosz.

A nap lemenőben volt. De honnan és hova lemenőben? Mert olyan ősködökben látszott lebegni, melyben a vizek a szárazföldtől még nem váltak el. Talán még a tengeri istenek is együtt élnek a földiekkel és a mennybéliekkel. A páratakaró alatt Nápoly innen nézve már éppúgy csak emlék, mint a vizek mélyén (talán nem is túl messze innét) Atlantisz és a szomszédban a földbe temetett Pompeji. Testvérvárosok. Épp csak a nemlétük halmazállapotában különbözők…

És íme, a lemenő nap irányára merőlegesen, pontosan észak felé tehát, valószínűtlenül magasan, fent, a ködös semmi masszájából kezd kirajzolódni egy hegy csonka kúpja, egy tűzhányóhegyé, mintha csak most emelnék ki a hegyképző erők.

A Vezúv. Persze. De csak a csúcsa látszik.

A tűzhányók krátere ma is nyitott ablak a Föld teremtésének idejébe. Vagy abba a tűzözönbe, amely elnyelheti a Földet.

Mint mindenki, aki a Vezúvot látja, és nem szokta meg, én is a nagy katasztrófára gondoltam (pontosan 1900 évvel ezelőtt, 79 augusztusában), amelyben elpusztult Pompeji. És a két Pliniusra gondoltam, akik meglátván a Vezúv fölött a gomba alakú felhőt (ők pinea alakúnak mondták), négyevezős hajójukon mindjárt szembehajóztak a tűz- és hamuesővel, hogy közelebbről megvizsgálják e sajátos természeti jelenséget, amely elől mindenki fejvesztve menekült, ha bírt. A természet minden jelensége érdekelte őket, az esetleges világvége is. És a folyton rengő földön és tengeren, a szakadatlan tajtékkőzáporban (fejükre ez ellen párnát kötözve) Titus Livius történeti könyveit olvassa az ifjabbik. Nagybácsija meg ott fullad a kéngázban, csendesen elszenderül, szokott fürdője után.

Ideje volna beszerezni Titus Livius történeti könyveinek kis zsebkiadását.