„Sok arcom volt, most a valódit látja” – mondja Mezei Mária betegágyán az
újságírónak 1976 márciusában. Az interjú hamarosan megjelent, április 17-én.
Két év múlva újra publikáltatja az interjút a Vigiliában,
amelynek hasábjain kiöntheti szívét egy utolsó életgyónásban.
Az újra közölt interjúban van négy kurzivált sor. Ezt annak
idején, amikor először megjelent, aggályos kezek kigyomlálták Mezei Mária szövegéből. Most
a Vigiliában olvashatjuk.
Vajon miféle államfelforgató, rendszermegingató szöveg lehetett ez, amit e
szellem szabadságát tiszteletreméltóan tisztelő hazában közölni nem lehetett?
Íme:
„Három nappal ezelőtt azon a széken ült a mai színházi vadon bujdosója, Latinovits
Zoltán. Ez a reneszánsz formátumú, sok emberi hibával, túlzással, érzékenységgel riasztó és
terhelő, de iszonyúan vonzó egyszeri tünemény, ez a tökéletes színházművész. Miért nincs
állandóan színpadon?”
Ezek a mondatok kiáltottak tehát a nyugalomba vonult Cenzor után. S az jött.
Azután Latinovits végzett magával. Most már nincs akadálya, hogy a sajtóban
megjelenjék a kérdés: „Miért nincs Latinovits állandóan színpadon?” – Miért is? Miért is? Hogy
miért nincs? Ja, hisz elhunyt.
Kevés a nyoma annak, hogy Magyarországon a középkorban virágzott volna a
színházművészet, de annál több nyoma van annak, hogy Magyarországon a színházművészetben
virágzik a középkor.