A kard

Képes Gézánál a Rózsadombon szép tél végi vasárnap déli hóesésben.

Jó szekszárdi vörösbort iszunk.

Petőfi felnagyított fényképe mellett (az eredeti dagerrotípiát Illyésnél láttam) egy szép, elegáns, sárgaréz kosaras kard (mondjuk inkább: „spádé”) függ a falon.

Dehogyis holmi rozsdamarta ősi jószág! Inkább olyan, mint amelyikről Petőfi azt írta, hogy fényesebb a láncnál, de ilyen lehetett persze az is, amellyel egy grófi gárdatiszt Segesvárott rohamot vezényelt. Finom, svéd penge, amelyről a vért batiszt zsebkendővel illik csak letörölni.

– Kinek a kardja ez? – kérdezem Gézától.

– Az enyém – kivonja, mutatja, milyen hajlékony az acél. – Helsinkiben kaptam, a díszdoktorság jelvényei között. Most keresek egy vésnököt, mert azt akarom ráíratni ide a lapjára: Nemo Propheta In Patria Sua.