A ciklon szeme

Vence

 

– „A világ legkisebb ebédlője” – mondta Károlyiné, ahogy ide-oda húzogatva a kis kártyaasztalt, végre sikerült a lábunknak helyet találni az asztallábak között. A két szemben levő falról két férfi néz farkasszemet egymással: Metternich és Kossuth, a Habsburg-ház kancellárja és a Habsburg-házat detronizálni merészelő magyar kormányzó. Találkoztak ők csakugyan egymással, még a kancellár szobájában, de itt e két rézbemetszett és idealizált portré mint egy klasszikus élőkép mutatja be a konfliktust, mely a Szentszövetség nagyhatalmi egyensúlyrendszere és a szabad népek szuverenitás-igénye között annyiszor de annyiszor újrateremtődik. – „Metternich rokonunk volt, a Zichyek révén” – mondja a háziasszony, mintegy magyarázatul, hogy ez a proto-Kissinger is benéz a falról a levesestálba. Hogy Kossuth miért van itt, nem szorul magyarázatra a Habsburg-házat másodszor is detronizálni merészelő Károlyi Mihály egykori otthonában.

Mindenki mondogatja mostanában, hogy közel járunk egy új háborúhoz. Körben a földtekén ma este is szorongva nézi a tévét az emberiség. Efölött a csöpp asztal fölött, a környező nagy csendben súlyosabbnak hat a háború fenyegetése, mint a vezércikkekben, vagy akár Schmidt kancellár figyelmeztetésében, amikor a már csak egy karnyújtásnyira levő új Szarajevót említette.

Hiszen ebben a házban a falakat körbe lehetne dekorálni, az 1848 – „te csillag!” – emlékét idéző metszetek mellett, nagyon sok huszadik századi háború- és békecsináló képével, azon az alapon, hogy rokona, barátja vagy személyes ellensége volt a háziaknak. (Hogy Berchtold gróf – álmatlanságát elűzendő – ágyából kikelve, csak úgy lenge osztrák-magyarban íróasztalához ül, és a Szerbiának szóló ultimátumba még betold egy-két vastag és elfogadhatatlan feltételt: ezt is az egyik Károlyi-emlékiratban – Berchtoldné révén szinte első kézből – olvastam, s eltűnődhettem azon, hogy – történeti szükségszerűség dogmája ide, a Gondviselésbe vetett hit oda – milyen semmiségek csúszhatnak be utolsó pillanatban egy világháború okai közé…)

A hátamban Metternich Kelemen herceg – Csönd-hercegi – jelenlétét érzem. „Jaj nekem, ha visszanézek.”

Világháború előtti csend volt az is.

A legnagyobb forgószelek központjában, azt mondják, levél se rezdül.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]