„Áldott ínség, magyar élet…”

Tegnap délben telefonüzenet vár. A Royal szállóból keresett valaki. Franciául beszélt.

Visszahívom a szállót, mondják, nincs most ott az illető. Hogy hívják? Claude Roy.

Nemsokára megint telefonál. Két napja jött – mondja –, s azért, hogy a Római Karneválról beszéljen velem. Megállapodott a Marton ügynökséggel, hogy adaptálja franciára.

Nem nagyon optimista.

– A szórakoztató polgári színházakat zavarja benne a forradalom iránti nosztalgia, s a baloldali színházakat pedig az, hogy a darab hazugságrendszernek mutatja a szocialista országokat.

– Se hús, se hal. Azt hiszem, itthon is ez volt a baj vele.

– Nekem meg épp ezért tetszik – válaszolja.

– Talán most arról kéne döntenünk, hogy hús legyen-e vagy hal?

– Kár volna.

 

Boldizsárékkal együtt vacsorázunk. Claude Roy mondja, hogy szeretne találkozni Weöres Sándorral.

Weöresék kapujában állva, a csengőt nyomva szavalom Claude Roynak az Őszi éjjel izzik a galagonyát. Jön ki Amy, nevet, hogy rajtakapott ezen. (A taxisofőr is hosszan jegyezgetett, miután kiszálltunk Weöresék előtt. Ilyet még Berkesiben sem olvasott: egy magyar elviteti magát a Royalhoz, ott felvesz egy külföldit, franciául hadovál, de közben ilyeneket mond: „ló, puszta, paripa sivatag, pulószta sipavaritagpa…”)

Hogy Weöres milyen nagy költő, azt talán csak becsületszóval lehet egy idegen előtt bizonyítani. De hogy milyen tiszta ember, ez az első pillantásra látszik. S hogy mennyire ismeri a világ költészetét, s hogy milyen ítélőereje van, az tízpercnyi beszélgetésben kiderül.

Mosolyogva, nevetve bizonygatja, hogy ő mennyire nem eredeti költő, hogy ő csak mások modorában írja verseit, hol mint egy sumer költő, hol mint egy örmény szerzetes, hol mint Reverdy…

– Je ne suis personne – mondja –, je suis poésie.

Egymásra találnak Claude Royjal. Mindketten sok kínai költőt fordítottak.

 

Szerda van. Mesterházi fogadónapja. Benézünk hozzá is. Nagy, eleven társaság.

Szász Imre is jön, feleségével; tündéri angol asszony.

Claude Roy magánkívül van. Csoda ez? Délelőtt látott a körúton egy szép fiatal nőt, s úgy elbűvölte, hogy egy verset kezdett írni hozzá. Itt a zsebében a vers, félig készen. S a szép ismeretlen most itt megjelenik! Igaz, a férjével.