Tartozás nélkül?

Elutazni: meghalni – kicsit vagy egészen.

Minden útra indulásom előtt megpróbálom rendbe tenni a dolgaimat. Válaszolok azokra a levelekre, amelyeket hosszú hallgatásom még nem tett örökre megválaszolhatatlanná. Visszaküldök néhány nálam rekedt kéziratot. Visszaadok kölcsönkönyveket. S ha már megírni nem tudom őket: listába szedem megírnivalóimat.

Mindez csak arra jó, hogy lássam, mekkora galacsint görgetek magam előtt. Egyre nagyobbat.

(A francia „boulot” szó, azt hiszem, a „boule” szóból ered. A munka, a terhes munka a golyóra utal, a ganajtúróbogárra vagy Sziszifuszra.)

Gara Lászlóra gondolok. Hogy tudott eljutni halála előtt a nyugalom állapotába? Mert mikor most májusban nála jártam, már ebben az állapotban találtam. Nekem visszaadta a Késdobálók egy példányát, amely ki tudja mikor s hogyan került hozzá.

Később kiderült, hogy mindenkinek mindent visszaadott.

Békében akart meghalni. Tartozás nélkül.

Ez persze lehetetlen, mert hogy lehetett volna nyugodt a lelke egetvívó ambícióitól?

Vajon mindent elvégzett volna, amit valaha is kitűzött maga elé?

Vagy sikerült elcsitítania magában a hivatás hangját?

Lehet, hogy az emberiség csak azt tartja számon, hogy add meg neki a pénzt, amellyel tartozol, s küldd vissza a könyvét, amelyet kölcsönvettél. A többire, amit megígértél neki, nem reflektál.

Hogy is várhatná tőled a boldogulását, amikor te is ilyen elképesztően halandó vagy? Ilyen botrányosan. Ilyen provokatívan… Ott fekszel a koporsóban. Fizetésképtelenül. Te csődtömeg!