Kisebbségben

Párizsi újságíró, a szemén látszik, hogy tud – vagy legalábbis: ért – magyarul. Nem lep meg, amikor este, konyakozás közben elejti, hogy itt van Pesten egy nagynénje, azt látogatta meg ma délután.

Ugyancsak ma tanúja volt egy vulkánkitörésnek.

Az Írószövetségben voltunk, már ebéd után. Franciául folyt a társalgás.

Illyés számolt be felvidéki útjának tapasztalatairól. Fájdalommal és megrendülten. Az utcán fiatalokat vernek meg, ha magyarul beszélnek. Akadt egy kötekedő pasas, aki mindjárt nacionalizmust szagolt Illyés szavaiban… S hogy mutassa, hogy még jobban tud franciául, párizsi argot-ban szellemeskedett. „Et les magyars? ils distribuent des groles aux tziganes!”

Ott a helyszínen majdnem megkapta a maga grole-ját Illyéstől.

Párizsi vendégünket este az izgatta (vagy úgy tett, mintha izgatta volna), hogy egy kitűnő szellem, egy „summus poeta” hogyan ragadtathatja el magát annyira, hogy öklét rázza egy írókolléga felé. Egy ily nagy európai!

Lehet, hogy arra volt kíváncsi, hogy én kinek a pártjára állok ebben a ki csépel kicsodát szomorújátékban.

Adyval feleltem François Bondynak: „Minden fajtát szeretek, s áldva áldok / De ha felébresztik bennem a magyart, ha felébresztik bennem is a bestiát / Ütök és vágok.”

Magyarul is elmondtam neki. Hadd gyönyörködjék a magyar vers allegro barbaro zenéjében.