Az apám

A kapuban állok. A gyerekek a rétre szaladnak, nagy piros labdát dobnak föl az égre, egészen fölszáll az égig. Megtanultam mindent. Számtanból osztás volt, és a kis környezet. A falu és lakói. Van bognár, két kovács, akik nagy kerekeket csinálnak a szekérre, két vendéglő és művelődésház. Ahol az ünnepély volt, apám hátul állt, és hallgatta, hogy mi énekelünk. Zöld szoknyában voltam, tőle kaptam. Mért állok a kapuban? Jó a szél, kicsit fújja a hajamat, nekidőlök a kerítésnek, ennyi az egész. A felhők milyen magasan szállnak, sose gondolnak arra, mi van az emberekkel. Apám azt mondta, a felhők a természet játékai. Dobja őket ide-oda a szél, azok meg szaladnak. Milyen vicceseket mond. Most biztos, a vonaton utazik az apám, apám nagy barna ember, szemöldöke sűrű. Apám talán alszik a vonaton, mert fáradt. Apám azt mondta, tanuljak jól. Hát tanulok. Igyekszem. Azt szokta mondani apám, igyekezz. Igyekszem. Még a harisnyámat is kimostam, odatettem a kert kötelére. Apám szereti, ha igyekszem. Ha kimosom a harisnyámat. Apám azt szokta mondani, egy ilyen nagy lány már kimoshatja a maga harisnyáit. Apám tudja, mit kell tenni, ül a vonaton, és tudja. Nem hiszem, hogy beszélget valakivel apám, legföljebb fontos dolgokról, a vasútról, az indiaiak helyzetéről, a fizetésről. Apámnak szép ruhája van. Barna kabát, meg egy jó nadrág. Nekem tetszik. Olyan jó tartása van az apámnak, kicsit meggörnyed, mint egy nagy úr. És ahogy cigarettát szív apám! Le a tüdőre. Kirobban a szájából a füst, mint valami mozdonyból. Kicsit kinyitja a száját, gomolyog a sűrű anyag. Aztán leejti az asztalra a kezét az apám. Haját hátrasimítja, ahogy a homlokába hull, nem akarom zavarni az apámat, újságot olvas, nagy híreket. Ezek a verebek a sár szélén, hogy ugrálnak! Apám szereti a verebeket. Szereti az állatokat apám. Azt mondja, az állatok lelke bennünk él, a veréb pedig állat. Szemtelen kis állat, de olyan élő, apám szereti a szemtelenkedésüket. Legalább élnek, szokta mondani apám. A gyerekek a rétre szaladtak a nagy piros labdával. Földobják az égig. Apám szereti a labdát, régebben nekem is volt labdám, az apám vette. Elgurult valahová, majd megkeresem. Hogy hancúroznak most a gyerekek, nevetgélnek, a labda után futnak. Apám azt mondta, vigyázzak a cipőre, nincs olyan sok pénz. Nem minden a pénz, szokta mondani apám, apám tudja, hogy én vigyázok a cipőmre.

Ha leszáll a vonatról az apám, biciklire ül. Apám jól biciklizik, olyan egyenletesen hajtja, azt mondja, az a fontos, hogy a lánc el ne szakadjon. Ha jobban hajtaná, talán el is szakadna. Majd ül a biciklin, két nyugodt karral fogja a kormányt, tartja, biztosan, kikerül minden követ az apám, elfordítja a kormányt az apám, ha jön valami mély út, kitér, egyensúlyoz az apám, a nyeregben biztosan ül. A verebek is elrebbennek az apám útjából. Sötétedik. Ha leszáll a vonatról, biciklire ül az apám, és egyenletesen hajtja. Bólint az apám az arrajövőknek, a faluban mindenki szereti az apámat. Ő is fejbólintással üdvözli a többieket. Az út végén majd fölbukkan apám. Talán hoz is valamit. Cukrot, egy kis mellényt, mindenfélét szokott hozni apám. Az ég beborul. Nedvesek az ujjaim, nincs is már olyan meleg, de majd bemegyünk az apámmal a szobába, azt mondja: na, megvagy?– és a kályhában kicsit fölragyog a tűz. Az apám tesz még egy darab fát a tűzre. Ha jön. Az úton fog jönni. A biciklin ül, csöndesen hajtja a kereket az apám. Rándít egyet a kormányon, és ideér. Még várok. Balról jön, ahol a lámpák egyesével kigyúlnak. A fényben fog jönni az apám, ha fölül a biciklire, nincs késő. Még nincs olyan késő. A harangok hatot vagy hetet harangoznak. Apám azt mondja, nem szoktak pontosan harangozni, lusták. Ha jön, azt fogja mondani az apám: na, ezek összevissza harangoznak. Leteszi a biciklit az apám, azt mondja: na, megvagy? A ház oldalához támasztja a biciklit az apám. Az Apám.