A Főnök

A babaházban rengetegen laktak. Gréti, a tündér, aztán a néger lány, akkora haja volt, mintha egy New-York-i lapból vágták volna ki, sűrű sötét haja beborította a vállát, barna testén kígyózott a napfény vagy a lámpafény, a karóra-baba, aki egy karórában lakott, a feje nagyobb volt, mint az egész gyerek, nehéz volt őket rendben tartani.

Móni nagytakarítást végzett. A lakás egy fiókban foglalt helyet, elegáns lim-lomok közt, egy nyitott tetejű ház, egy rózsaszín rongydarab volt a szőnyeg, és a ház mellett egy kis zöld fürdőkád, ha nem fértek el, abban is aludt valaki. Jó szállás.

Móni megmosta Gréti haját. Aranyosra áztatta, még sampont is öntött rá – szőkítőt –, aztán hajszárítóval szárítgatta. A néger lánynak sokáig fésülgette a haját, egész fényes lett, mint a kék gyémánt. Aztán vitte vissza őket a lakásukba. Alig tudott rendet teremteni, olyan nagy volt a fölfordulás, egymás hegyén-hátán hevertek, viháncoltak.

– Anyu, ezek nem akarnak rendesen viselkedni. Mindig rendetlenkednek. Egymás haját huzigálják, ordítoznak – panaszkodott Móni az anyjának, tehetetlenül széttárva két kis karját.

– Hát senki sincs, aki parancsoljon nekik?

– Senki.

– És te?

– Én nem tudok. Valami felnőtt kéne, vagy férfi…

– Fektesd le őket. Egészen elkanászodnak.

Móni rakosgatta a babáit, de azok csak egymás ellen fordultak, csipkedték egymást, hajukat huzigálták.

Nagy csend lett a gyereklakásban. Békésen szunnyadoztak a babák, a néger lány kedvesen a Gréti vállára hajtotta a fejét. Bealkonyodott.

– Na, látod, tudnak ezek rendesen is viselkedni. Ráncba szedted őket.

– A Főnök.

– Milyen Főnök?

Móni fölmutatta. A fiók sarkában gubbasztott, nagy elegánsan, néma gőggel, de úgy látszik, a többiek nagyon respektálták, összehúzódzkodtak. Egy gyufásdoboz tetejére volt odaszorítva egy kis dugó.

– Ez a Főnök?

– Ez. Miért? Nem jó? Nem tudtam nélküle…

– Ki ez?

– A Főnök.

– És engedelmeskednek neki?

– Látod. Csend van, rend.

– Okos ember. Biztos sokat tud.

– Persze. Olyan, mint a király. Mint az Isten.

– De nem hasonlít a többire.

– Hát az a jó. Egy kicsit azért. Van feje meg teste. Ez a teste. Csak nem szabad benyomni a gyufát, mert kiesik a feje.

– És mit csinál ez a Főnök? Büntet, jutalmaz? Ajándékot ad nekik?

– Dehogyis. Anyu, hogy te miket gondolsz! Nem csinál semmit. Itt van köztük.

– Akkor jó lehet nekik.

– Látod.

Móni elaludt. Teltek a napok, a babaház élete rendben folyt, végezték a munkájukat, ki takarított, ki iskolába ment, ki pedig táncolt. A mosdás, a tanulás úgy ment, mint a karikacsapás. Igyekeztek a babagyerekek.

– Anyu, anyu gyere… Nem tudok rendet rakni, a gyerekek… ezek az emberek… Nézd, a Négerkét a Gréti nem hagyja aludni, de még tanulni sem…

– Mi a baj? Hát azt mondtad, olyan jók lettek, annyit dicsérted őket.

– Elromlottak.

– És a Főnök? A Főnök nem tesz rendet? – kereste a fióklakásban a rettentő nagy urat.

– Kiesett a feje. Véletlenül megnyomtam a gyufát, és kiesett a feje… – Móni fölnyújtotta anyjának a gyufásdobozt, fejetlenül.

– Hol a… hm… a feje? A dugó?

– Elgurult. Elveszett valahol – nézett körül Móni, az ágyak alá mászott, aztán tétován fölállt. – Nincs. Nincs feje.

Anyja kivitte a konyhába, egy nylonzacskóban töpörödtek a régi dugók. Egy odaillő kis dugót keresett, a parafa hasadásában még a száj és a szemek körvonalai is látszottak.

– Ez belefér?

– Próbáljuk meg.

Illesztgették aztán a dugót a gyufaskatulya nyílásába. Gréti elcsöndesedett, a néger lány szorgalmasan tanult. Elcsöndesedtek.

– Hova tegyük? – adta Móni kezébe anyja a Főnököt.

– Tedd a sarokba. Ott a helye. Csak üljön ott.

Ott trónolt a gyufa tetején a dugó. A Főnök méltóságteljesen nézett körül.

– Doboz Feri a csúfneve, de ne mondd el!

A babaház lakói szép életet éltek. Tisztelték a Főnököt. Szorgalmasak voltak, mindennap fésülködtek, játszottak egymással. Móni boldogan nézte őket, az élet rendjét, a lakóházat a zöld fürdőkáddal, a rózsaszínű rongyszőnyeget. A Főnök határtalan biztonsággal uralkodott, mozdulatlanul, tartásában régi királyok gőgjével. A sarokban ült, mint egy lehetetlen trónon. Móni szerette őt. Mert ő csinálta.