A nagymenő meg a kismenőA fiú ugrált. Kis kopasz fején csattantak a labdák. Nagy, óriási labda volt, nagyobb, mint a fiú feje. Ő meg magasra dobta föl, egészen az égig, a fejét meg alátartotta. Bumm! A labda ráesett a fejre, s onnan jól-rosszul elpattant. Bumm! Két fal között játszottak. Az egyik tűzfalba poroló volt erősítve, az egyik kapu az lett. A fiú kapuja csak egy faldarabbal meghúzott vonalketrec. Lehetett kicsi is, nagy is. Két másik fiú nézte a küzdelmet, az egyik a poroló kinyúló tartóvasán ült, a kapufán, a másik csak őgyelgett. Nagy fiúk, fejjel magasabbak a Kopasznál. Nyári trikójuk fölcsúszott a hasukra, dirigáltak: – Rajta, Kopi! Tartsd alá a fejedet! Magasabbra dobd föl! – Ne biztasd, mert szétmegy a feje. – Idáig kell elfejelni, a másik kapuig. – A homlokoddal érintsd, fiam, ne a fejtetővel – okoskodott a porolón a lábát lógázva a csíkos trikójú gibic. Bumm! Bumm! Csattantak a labdák a Kopasz fején. Az ellenfél nagy testű, nyolcéves gyerek volt, Derbynek szólították a fiúk, tisztelettel. Nem strapálta magát, jól helyezte a fejeseit, kicsit földobta a lasztát, aztán fejével megcsavarta, jól megperdült, és szállt a hadonászó Kopasz felé. Az kiütötte, belehasalt, orrával beleöklelt – védekezett. De nem lehet egy életen át védekezni. Még egy órán át sem. A védekezés halálra van ítélve. A rutinos Derby potyogtatta a hadonászó Kopasz keze között a labdát – a kapuba. – Gól! – üvöltöttek a gibicek. – Gól! – Szeded be az egyiket a másik után. Mert mindig az erőseknek drukkolunk. – Kapkodhatsz! Ugorj előbbre. A kicsi földobta a labdát. Egészen magasra. Az egekig. Onnan esett a fejére. Nagyot pattant, a labda a poroló sarkára esett. – Kapufa! – Dehogyis! – próbálkozott a kicsi. – Épp a bal sarokba ment. – Ne hülyéskedj. Itt ülök fönn. Kapufa. Peched van. A kicsi földobta a labdát. Csattant a fején. Bumm! – Nem ér! Bicikliztél! Előreszaladsz egy kilométert, és onnan fejelsz, az nem ér. Tessék a kapuból – kiabált a csíkos trikójú. – Akkor én nem nyerhetek – mondta csöndesen a Kopasz. – Te akarsz nyerni? Szeded be egyiket a másik után. Most is! Már 4:0! A kicsi hadonászott. Karjai lebegtek az égben. Magasra fölugrott, bummolt a fejével. – Nem játszom. Fáj a fejem. – Azt nem lehet, koma! Hogy képzeled? Végig kell játszani. – De fáj a fejem. Az orrára esett a labda, elindult a vére. – Semmiség, ne tojj be! – Alig szivárog. – De fáj a fejem is. Nem tudok már játszani. – Muszáj. Rossz helyre tartod a fejed. 5:0. Ripityára veri a Derby a srácot, mi? Kis vércseppek estek a porba, Kopasz tartotta az orrát a kezével. – Fáj a fejem. Nem tudok játszani. – Muszáj. Be kell fejezni. Még azt mondod, hogy Derby nem tudott megverni téged. Magasra dobd föl a labdát, még nyerhetsz! Még semmi sincs elveszve! Balról próbálj! Aztán Kopasz elfutott. A nagy fiúk méltatlankodtak. – Gyáva. Fáj a feje. Szép! Aztán majd azt fogja híresztelni, hogy nem tudtad megverni – hízelgett Derbynek a kapufatámogató. Derby nézte, nézte a csíkos trikót, aztán lekevert neki egy nagy frászt. Majd elment hazafelé. |