Lépj át
| Nedvkeringés a háncs alól, |
| manószakáll a vízesésben, |
| felszól az én elfelejtett léptem. |
|
| Egyetlen körző két szára: járunk |
| a kékbe burkolt faltövek között. |
| Minden színt leolvaszt a tűz. |
| Kályhának feszítjük a hátunk. |
|
| Azt mondod: „Elroncsolt ólomkatona.” |
| Azt mondom: „Bőrét vesztett konvertita.” |
| A kín a párkány felé lendít. |
| Aztán már a hold sem jelent semmit. |
|
| Ég felé nézve kottáztunk egykoron. |
| Lábnyomunk Pompeji volt, nem Hollywood. |
| Lépj át fenyéren, rajtam, a falon. |
| Bennem nincs élet. Sem igazság. Csak út. |
|
|
Orgonaszó
| Ha a világot végképpen átrendezik, |
| s a talapzatról nem tudjuk, ki szól, |
| ha a világot háromszögbe rendezik, |
| át kell majd törni az orgonaszón, |
|
| egy jellel, át a hártyás üvegen, |
| inteni, hogy mindent hallottam itt, |
| az orgonát magasba hordó üvegen, |
| a lépteket magasba felkongó boltíveken, |
| hogy enyém a hang: nincs, csak halottam itt. |
|
|
Aggok háza
| Hóhatár, síbakancs, alpesi ház. |
| A látvány megidézhetetlen. |
| Az utcán magukban beszélnek. |
| Pad szélén ülnek a szürkületben. |
|
| Egyszer csak odalép. „Glockner. Műlesiklás. |
| Kilencszáznegyven. Porhó. Tűz a nap. |
| La Conga! A padlóig a szédületben…” |
| És akkor egyet elszólítanak. |
|
|
A préri télen
| Mínusz tizennégy Celsius. |
| Fázik a fény, fázik az árnyék. |
| Mathilde meztélláb lép a hóra, |
| hogy kinn az indián ne fázzék. |
|
| „Kultúrantropológia” – szól a professzor. |
| „Viktimológia” – szól a másik. |
| Sündisznó hömpölyög a hóban. |
| Közben mindenki tovább fázik. |
|
|
Egyre messzebb
| Egyre messzebb, megfoghatatlan, |
| gleccser, meteor, sziklaösvény, |
|
| szigony se (kötni), ostor (ütni), |
| de itt egy síró öregember. |
|
|
Ez még csak
| Ez csak kiesett műtéti idő. |
| Ez még csak hordágy. Állathang hörög. |
| Rezgő szavak, csettintő nyelveken. |
| Fehér köpeny a légcsöved fölött. |
|
Fönt és lent
| Átkerülni egy felsőbb némaságba. |
| a szerelem korall kisplasztikája. |
|
| Föntről is látni, hallani. |
|
|
A testek és az órák
| Hanyatt, egyedül, szemben ablak, |
| Mennek a testek és az órák, |
|
| De hiszen ezt akarta látni, |
| Az Idő testté lőn: ki eljön, |
|
|
A párna
| mígnem egyetlen pont a kád |
| a párna törvénye szerint. |
|
Az ébredés
| ég alá fut az őszi csatornák |
|
| A villanyfényes ablakból elszáll |
|
| kényszeredetten imbolyog a vers. |
|
|
Ne érd be ennyivel
| Kegyetlenség gyermekkorában, |
| felnőttként két-három csoda, |
| az, hogy a Föld gömb alakú, |
| hogy nincs valódi gyógyulás, |
| – ennyi kellett, hogy megértse, |
| Knut Hamsun hogy került oda.
|
|
Csalódások
| Azt hittem, a Szfinkszé a fejed. |
|
| Izeg-mozog a sapkában a fejed, |
|
| Körülcsavar a por, a házipor. |
| Sivatagi rózsa! ne számíts rám, |
|
|
Summa
| Csillag fia voltál, az is maradsz. |
| Az űr sistergi: „Come, you Brute”,
|
| a feketéllő öreg árok az, |
| az öreg árok kitárt karja az. |
| Többet a sebészkés se tud. |
|
Az elbeszélés*
| S egy fehér csapat lép a hegygerincre. |
| Zsindely alatt a néma orgona. |
| Alpesi ház. Füvek lehorgadt tincse. |
| Késsel jelölt fán bőrszíjak nyoma. |
|
| Préri. Gleccser. Szakadék. Imasálba |
| tekergőzve a kiesett idő. |
| Egy ablakból a felsőbb némaságba |
| leskel tíz férfi s ugyanannyi nő. |
|
| Mindenütt ablak. És szemben is ablak. |
| Ez lesz a végső geometria. |
| Meghasadt rács. Ott lenn a sivatagnak |
|
| forró jéggé kell majd változnia. |
| S az öreg árok magára maradhat. |
| Szárnyak sem érik el már. Ő is ablak. |
|
|
|