Az Arcnélküli
És ment az Arcnélküli ember |
messziről morajlott a tenger. |
|
Senki sem szólt hozzá. A fák |
meglegyezték és összezárták. |
És rásötétedett két kitárt ág |
|
Falak, lépcsősor, háztetők, |
villanydrótok ideg-kudarca. |
Meglazult kövek fogták harcra- |
képtelen testét a világ előtt. |
|
Aztán a láp, zöldhúsú bendő, |
gőzölve gurultak a békák, |
megint szelíd lett, egyre mélább, |
mi jöhet még? víz, kőfal, erdő? |
|
Egy gyerek jött, kócos cigány, |
az ránézett, mint a folyóra: |
cikázni kezdett a vonója, |
|
|
Hódolat Chagallnak
A csészekürt estét jelez, |
|
Hát hol lennék, ha nem veled, |
|
Szűk a világ és végleges: |
|
|
Lapály előtt
Rosszhírt hozok, ne hallgasson rám senki. |
Volt egy földház. |
Az éjjel összedőlt. |
Egy vízmosásnak különment a habja. |
Lovak patáin csuklott szét a buborék, |
léggömbökön csúszkáltak a vitézek, |
és sose az bukott meg, akit arra szánt |
az osztás: nem a szerencsésekre |
jutott a lógané. És a himlő |
és a bimbó egyazon tőből indult, |
kettőbevált a gránithegy, belerugott |
tehéncsordák futottak széjjel a szeméből, |
szembefordult az árnyék |
az ügynökkel |
az ügynökkelszembefordult az árnyék |
a járdán, |
megszűnt a hangszerkíséret, mindenki |
a gombok elhatározzák: nem gombolnak tovább. |
A szerelemből szederjes lapály lett, |
nincs tartomány a tulsó oldalán, |
az országúton minden este |
Csáklyákat ide. Még meddig haboztok. |
|
Három kép*
1 Andrea di Bartolo: Joachim elhagyja a várost
Mért hagyta el Joachim a várost? |
zúgó köpenyben indulva, sötétkor? |
a kőcsipkéjű párkánnyal határost |
kinek tövére ráült a középkor? |
|
s a vidám bűnök pókfonalakat |
írtak a város pergamen-egére |
s a faggyú-verte boltívek alatt |
nem jött elő egy glóriányi fény se? |
|
arcokkal tömött hallgatag tetők |
gyökérnyi vastag lábas temetők |
két ház közének bőrből van a hídja |
|
ezt a mindenhol-magával-határost, |
ha nem hagyja el Joachim a várost, |
ránőtt volna a város Joachimra. |
|
|
2 Rousseau: Alvó cigánylány
Egyet kortyolt a korsajából, |
pendült egyet a mandolinja, |
egyet nehezült még a botján, |
elszunnyadt a csíkos cigánylány. |
|
Szalma-sörényű, gyűrű-szemű, |
|
Két homokszem se koccant össze, |
szuszogva belélegzik egymást, |
és így marad mostmár örökre, |
a lánynak holdfehér a körme. |
|
|
3 Grant Wood: A forradalom lányai
Légy érzékeny! Figyelj a sejtjeidre! |
|
Fekete Toll a domb mögé futott. |
Meg kell nézni, a drótsövényen nincs-e. |
|
Mit tud a drót, amit én nem tudok? |
|
Bennem is zeng a forrásvizek kincse. |
Ha kell, megtartó akadály vagyok. |
Kertész ollója. Kócpojáca tincse. |
Tudok jóhírt. Végórát. Áramot. |
|
Földre szorított füllel, messziről, |
előre mondom, ha a tölgy kidől. |
Nem kell, hogy vassal visszafogjanak. |
|
Tűz-szagot érzek, ahol mások fáznak. |
|
A forradalom lányai teáznak |
szabadsághősök arcképe alatt. |
|
|
|
Gyermekrajz
Patak partján van egy ház, |
benne tábla foszforeszkál: |
|
Farkasok
Valaki eltévedt a falka-csapástól |
valaki elszakadt a nagy, fehér, havazó rohanásból |
a pelyhek, a fogak, a lábak, a prüszkölő |
a gömbölyű szemben a zsákmány vérbe forog, |
a síkra zuhogó fekete láb-zivatar, |
az inaszakadtáig guruló, hörgő csont-tömeg, |
egymásra csattogó körmök, kerékbetört |
dobhártyák, elbillent lejtő, |
jézusmária, biszmilláh, herrgott, |
|
ott kullog a fazék-soron egyenest |
a kutyatejszagú éden felé, |
ahol kerítés van a házak előtt, |
reggel, délben, este azt mondják „hogy vagy” |
|
|
Óda a betonfalhoz
Te bombabiztos, szépséges növény, |
lappangó létem kerete: betonfal. |
Becsüllek, mint fehér botját a vak, |
s a felbukó deszkát a kapitány, |
ha minden matróz megszökött. |
Betonfal: |
erővel rádtámaszkodom, |
hangot se adsz, nem rendül bele |
függőlegességed, a horzsolást |
hozzádfeszülök idegeimmel, bőrbevert |
ikon, te tartasz, szárnyas oltár; |
ha elvezényel onnét az órám sortüze, |
vagy felcsavarnak, mint a pergament, |
hagysz a bizonytalanban nyirkosodni, |
téged pedig szikkaszt tovább |
a vastraverzzel megkötött igen. |
Betonfal: tudod-e, mi a másnaposság? |
Nem tudod. Kétes-mámoros első félnapod sincs, |
teneked mindig nulla óra van, |
a térviszonyok változatlanok, |
csak közvetítesz. |
Betonfal: |
áldalak, mint barokk költő a bolhát, |
mely őt is, kedvesét is csípte, s így |
kettejük vére testben egyesült. |
a ketrecben egymás fölött lakókat, |
a légzőnek elviszed a lépést. |
Beethovent porszívóval kevered, |
hírügynökségnél gyorsabban jelented, |
ki mikor fürdik, hol szólít a szükség, |
nagy demokrata! mindegy neked, |
hogy géplakatos fűrészel, vagy primadonna |
átnyilamlasz e széttagolt koron, |
ólomszín téglatested látszat-közönyével |
|
A parti bölcsek
pulykatojást főz az asszony, |
|
Tenger mélyén van egy hal, |
|
|
Növény és víz
Én sose mondom rád azt, hogy olyan.
|
Kettévált fűszál, megáradt folyam: |
birtokollak, mert neveden nevezlek. |
|
Táplálék, ital, sejtmag, horizont. |
Kimondatik, és többszörösre bont. |
Így lesz belőled borostyánmező, |
jeges tornádó, matróztemető, |
tölcséres szájú, csontfehér virág. |
|
Hanyatt vágódom, bámullak, íme, |
széjjelsereglik a mikrovilág, |
hímpor virágzik, harang kondul innen, |
ebből a szögből látható az Isten, |
ebben a percben ezredéve ott áll – |
teremtettél, ha nem hasonlítottál. |
|
A hasonlat besüpped, mint a láp. |
Eloszlik benne a hasonlított. |
Mutass egy gyógyító metaforát: |
adok helyette egy évszázadot. |
|
Nem úgy, mint te – csak benned él tovább |
a kő előtti kövület: a szó. |
Takard fel. Ő is feltakarja rád, |
|
|
Mérleg hava
Mások ilyenkor szüretelnek |
puttonyba rakják mesterséges |
|
hat hektó széplelkük helyett |
széjjelöntik a hegy levét |
és mindig van olyan „utána” |
hogy visszahull az ösztönökre |
a pányva – |
Mérleg havában egyszerű. |
|
zene, marihuána nem segít, |
viszi, viszi, görgeti mérni, |
görgeti egyre – |
s a világ rekeszeiből |
visszanéz rá a mások ökre – |
|
harmóniát csinálni végleg |
|
hinni a szenvtelen szünetben |
|
mielőtt felborul a mérleg |
|
|
Regényes életrajz
Voltam ládarakodó munkás Tokióban |
malteroslány az Üllői uton |
nevelőnő egy szuvas vityillóban |
és több helyütt szerelmes hajadon |
|
tanítottam proligyereknek táncot |
tenoristának késköszörülést |
mutatták nekem többször is hiába |
a víz fölött az alámerülést |
|
voltam vádlott a Markó folyosóján |
szövetkezetnél segédkönyvelő |
Dunavecsén egy hallétől kidőltem |
Szibériában egy féldecitől |
|
rossz ítész voltam és kiváló kántor |
hátvéd ki mindig elnézi a gólt |
és tolmács szívélyes baráti légkörökben |
hol kölcsönös megértés sose volt |
|
utaztam luxushajón szolgálati kordén |
bögölycsípéssel műtöttem lovat |
egyszer közelről láttam egy minisztert |
féltem a téltől koplaltam sokat |
|
vasesztergályos nyelvtanár riporter |
igazolványom hátlapján ez áll |
és vegytintával fölébe van írva |
észrevétlen mint az üveghalál |
|
a gyógynövényre önként ráhajoltam |
továbbleheltem minden párlatot |
kristálya-vesztett infánsnő a holdban |
tettem amit a Vonzás rámszabott |
|
|
Isabella Bäumer levele Aubigny püspökéhez*
Atyám, nagyméltóságú úr, az Ön sugárzó |
kegyelme arra érdemített, |
hogy én, pallérozatlan felföldi leányzó, |
szemébe nézzek a világi bűnnek |
s mint ördög láttán vándor prédikátor: |
hanyatt vágódjam vétkeim súlyától. |
|
Mert íme, nem vagyok szerény. Hívő se éppen. |
Pazarló voltam kezdettől kevélyen, |
s akit a gégém zsoltárokból ismert, |
csak haragomban szólítottam Istent. |
A bosszú Istenét! nekem sosem volt |
olvadtszemű, töviskoronájú, |
magát hallal-kenyérrel szétosztó uram, soha, |
az enyémnek köve volt meg olaja, |
hetedíziglen a velőbe nyúlni, |
képmás nélküli, szörnyű Logika. |
|
Nagy sakkjátszmában voltam én paraszt. |
Keveset léptem, s mindig ugyanazt, |
még most se látom tisztán az irányt. |
Hát szóltam is, meg hallgattam is én, |
akár Nagyméltóságod a misén. |
|
És énekeltem! mennyit! a Fiút, |
a Jóistent, aki csókolni tud, |
Pán-sípon játszik, Buddha-karja van, |
öreg bráhminnal gerezdet kötöz, |
szemöldökétől megdördül az ég, |
réztenyerében indián gyerek, |
piramis térde, bordája totem, |
világít, ha a tengerre hajol |
|
s akkor mindenek zümmögnek, Atyám, |
mindenben megindul a gégetájék. |
Nagyméltóságú úr, micsoda játék |
súlyt görgetni arra, mi súly magától, |
s nem várni meg, hogy magától kilábol, |
de váltságdíjért, ostyáért, imáért, |
mint egy rongypapírt, leemelni róla? |
|
Ez volna az a sugárzó titok? |
Kegyelmes püspök, kettőnk között szólva, |
|
Hogy fordított arány a büntetés |
azzal, ha könnyen felmentem magam. |
Hogy evilági vétkeink közül |
legsúlyosabb a kockázattalan. |
Ön, gyöngydombormívű ornátusában, |
szószékén mozdulatlan, süppeteg. |
Nekem, az ingajáratú magányban, |
egy rezdülés is megmérettetik. |
Parancsszó nélkül is mozogni kell. |
|
Mit ér a bizonyosság, amit Ön kinál? |
Időhúzást a lelkiismeretnek. |
Maradjak én továbbra is, Atyám, |
szénbélű gyémánt, óhitű eretnek, |
tudván a dolgok kérges belsejét – |
Ön meg csak látván, meddig a szem ellát. |
|
Már vált a nap. Elindul a levél. |
Foglalja Ön imába Isabellát. |
|
|
Halak*
a szökdelőket, vízből menekülőket. |
|
Ha kopoltyúval természetesebb, |
minek – fulladni – a másik közeg, |
|
a légnemű, a foghatatlan, |
az összeütközésnél csobbanatlan, |
|
Csillogtatni a pikkelyeiket. |
|
Egy perc megállás a Nagy Vízkeréken. |
|
Aztán a törvény működésbe lép. |
A gravitáció. Süllyed az ég |
|
és alakot vált az elérhetetlen, |
ott hintázik az ismerős közegben, |
|
hatalmas vízcsepp, kénytelen mennyország, |
reménytelen szerelem, Magyarország. |
|
|
Tánc
Vízimadár kinyújtott lába: |
Szeresd azt, aki vándorol. |
|
Inkább árnyék
Inkább árnyék az ablaktáblán, |
két deszkaléc nyirkos derékszöge, |
inkább a lélek élve-kárhozását: |
nekem nem kell a szerkesztett |
ha Szahara, feszítse meg a por. |
|
A pusztaságból
Sárinak
minden térségből egyetlen |
nem bánt, hogy elmozdul a sík |
mintha vízből volna minden. |
|
Akár a sebhely, a stabilitásod: |
|
előtted mindenütt ház van, |
járhatatlan hegyen vasút, |
gondolkozik a költöző madár. |
|
egy napon előbukkan a halál |
s ahogy széttárod a kezed |
|
Nem tévedhetsz. Jézus sem tévedett. |
|
|
A feltaláló éjszakája
Mert az arénából kimaradt, |
a kamraajtót magára zárva |
egy sűrűsödő éjszaka alatt |
– mert az arénából kimaradt – |
rájött az elektromosságra, |
|
kiült a tölgyfa-könyöklőre, |
– mert el akarta mondani – |
reggelre tölgyfa lett belőle. |
|
|
|