Az Arcnélküli
| És ment az Arcnélküli ember |
| messziről morajlott a tenger. |
|
| Senki sem szólt hozzá. A fák |
| meglegyezték és összezárták. |
| És rásötétedett két kitárt ág |
|
| Falak, lépcsősor, háztetők, |
| villanydrótok ideg-kudarca. |
| Meglazult kövek fogták harcra- |
| képtelen testét a világ előtt. |
|
| Aztán a láp, zöldhúsú bendő, |
| gőzölve gurultak a békák, |
| megint szelíd lett, egyre mélább, |
| mi jöhet még? víz, kőfal, erdő? |
|
| Egy gyerek jött, kócos cigány, |
| az ránézett, mint a folyóra: |
| cikázni kezdett a vonója, |
|
|
Hódolat Chagallnak
| A csészekürt estét jelez, |
|
| Hát hol lennék, ha nem veled, |
|
| Szűk a világ és végleges: |
|
|
Lapály előtt
| Rosszhírt hozok, ne hallgasson rám senki. |
| Volt egy földház. |
Az éjjel összedőlt. |
| Egy vízmosásnak különment a habja. |
| Lovak patáin csuklott szét a buborék, |
| léggömbökön csúszkáltak a vitézek, |
| és sose az bukott meg, akit arra szánt |
| az osztás: nem a szerencsésekre |
| jutott a lógané. És a himlő |
| és a bimbó egyazon tőből indult, |
| kettőbevált a gránithegy, belerugott |
| tehéncsordák futottak széjjel a szeméből, |
| szembefordult az árnyék |
az ügynökkel |
| az ügynökkelszembefordult az árnyék |
a járdán, |
| megszűnt a hangszerkíséret, mindenki |
| a gombok elhatározzák: nem gombolnak tovább. |
| A szerelemből szederjes lapály lett, |
| nincs tartomány a tulsó oldalán, |
| az országúton minden este |
| Csáklyákat ide. Még meddig haboztok. |
|
Három kép*
1 Andrea di Bartolo: Joachim elhagyja a várost
| Mért hagyta el Joachim a várost? |
| zúgó köpenyben indulva, sötétkor? |
| a kőcsipkéjű párkánnyal határost |
| kinek tövére ráült a középkor? |
|
| s a vidám bűnök pókfonalakat |
| írtak a város pergamen-egére |
| s a faggyú-verte boltívek alatt |
| nem jött elő egy glóriányi fény se? |
|
| arcokkal tömött hallgatag tetők |
| gyökérnyi vastag lábas temetők |
| két ház közének bőrből van a hídja |
|
| ezt a mindenhol-magával-határost, |
| ha nem hagyja el Joachim a várost, |
| ránőtt volna a város Joachimra. |
|
|
2 Rousseau: Alvó cigánylány
| Egyet kortyolt a korsajából, |
| pendült egyet a mandolinja, |
| egyet nehezült még a botján, |
| elszunnyadt a csíkos cigánylány. |
|
| Szalma-sörényű, gyűrű-szemű, |
|
| Két homokszem se koccant össze, |
| szuszogva belélegzik egymást, |
| és így marad mostmár örökre, |
| a lánynak holdfehér a körme. |
|
|
3 Grant Wood: A forradalom lányai
| Légy érzékeny! Figyelj a sejtjeidre! |
|
| Fekete Toll a domb mögé futott. |
| Meg kell nézni, a drótsövényen nincs-e. |
|
| Mit tud a drót, amit én nem tudok? |
|
| Bennem is zeng a forrásvizek kincse. |
| Ha kell, megtartó akadály vagyok. |
| Kertész ollója. Kócpojáca tincse. |
| Tudok jóhírt. Végórát. Áramot. |
|
| Földre szorított füllel, messziről, |
| előre mondom, ha a tölgy kidől. |
| Nem kell, hogy vassal visszafogjanak. |
|
| Tűz-szagot érzek, ahol mások fáznak. |
|
| A forradalom lányai teáznak |
| szabadsághősök arcképe alatt. |
|
|
|
Gyermekrajz
| Patak partján van egy ház, |
| benne tábla foszforeszkál: |
|
Farkasok
| Valaki eltévedt a falka-csapástól |
| valaki elszakadt a nagy, fehér, havazó rohanásból |
| a pelyhek, a fogak, a lábak, a prüszkölő |
| a gömbölyű szemben a zsákmány vérbe forog, |
| a síkra zuhogó fekete láb-zivatar, |
| az inaszakadtáig guruló, hörgő csont-tömeg, |
| egymásra csattogó körmök, kerékbetört |
| dobhártyák, elbillent lejtő, |
| jézusmária, biszmilláh, herrgott, |
|
| ott kullog a fazék-soron egyenest |
| a kutyatejszagú éden felé, |
| ahol kerítés van a házak előtt, |
| reggel, délben, este azt mondják „hogy vagy” |
|
|
Óda a betonfalhoz
| Te bombabiztos, szépséges növény, |
| lappangó létem kerete: betonfal. |
| Becsüllek, mint fehér botját a vak, |
| s a felbukó deszkát a kapitány, |
| ha minden matróz megszökött. |
| Betonfal: |
erővel rádtámaszkodom, |
| hangot se adsz, nem rendül bele |
| függőlegességed, a horzsolást |
| hozzádfeszülök idegeimmel, bőrbevert |
| ikon, te tartasz, szárnyas oltár; |
| ha elvezényel onnét az órám sortüze, |
| vagy felcsavarnak, mint a pergament, |
| hagysz a bizonytalanban nyirkosodni, |
| téged pedig szikkaszt tovább |
| a vastraverzzel megkötött igen. |
| Betonfal: tudod-e, mi a másnaposság? |
| Nem tudod. Kétes-mámoros első félnapod sincs, |
| teneked mindig nulla óra van, |
| a térviszonyok változatlanok, |
| csak közvetítesz. |
Betonfal: |
| áldalak, mint barokk költő a bolhát, |
| mely őt is, kedvesét is csípte, s így |
| kettejük vére testben egyesült. |
| a ketrecben egymás fölött lakókat, |
| a légzőnek elviszed a lépést. |
| Beethovent porszívóval kevered, |
| hírügynökségnél gyorsabban jelented, |
| ki mikor fürdik, hol szólít a szükség, |
| nagy demokrata! mindegy neked, |
| hogy géplakatos fűrészel, vagy primadonna |
| átnyilamlasz e széttagolt koron, |
| ólomszín téglatested látszat-közönyével |
|
A parti bölcsek
| pulykatojást főz az asszony, |
|
| Tenger mélyén van egy hal, |
|
|
Növény és víz
| Én sose mondom rád azt, hogy olyan.
|
| Kettévált fűszál, megáradt folyam: |
| birtokollak, mert neveden nevezlek. |
|
| Táplálék, ital, sejtmag, horizont. |
| Kimondatik, és többszörösre bont. |
| Így lesz belőled borostyánmező, |
| jeges tornádó, matróztemető, |
| tölcséres szájú, csontfehér virág. |
|
| Hanyatt vágódom, bámullak, íme, |
| széjjelsereglik a mikrovilág, |
| hímpor virágzik, harang kondul innen, |
| ebből a szögből látható az Isten, |
| ebben a percben ezredéve ott áll – |
| teremtettél, ha nem hasonlítottál. |
|
| A hasonlat besüpped, mint a láp. |
| Eloszlik benne a hasonlított. |
| Mutass egy gyógyító metaforát: |
| adok helyette egy évszázadot. |
|
| Nem úgy, mint te – csak benned él tovább |
| a kő előtti kövület: a szó. |
| Takard fel. Ő is feltakarja rád, |
|
|
Mérleg hava
| Mások ilyenkor szüretelnek |
| puttonyba rakják mesterséges |
|
| hat hektó széplelkük helyett |
| széjjelöntik a hegy levét |
| és mindig van olyan „utána” |
| hogy visszahull az ösztönökre |
| a pányva – |
Mérleg havában egyszerű. |
|
| zene, marihuána nem segít, |
| viszi, viszi, görgeti mérni, |
| görgeti egyre – |
s a világ rekeszeiből |
| visszanéz rá a mások ökre – |
|
| harmóniát csinálni végleg |
|
| hinni a szenvtelen szünetben |
|
| mielőtt felborul a mérleg |
|
|
Regényes életrajz
| Voltam ládarakodó munkás Tokióban |
| malteroslány az Üllői uton |
| nevelőnő egy szuvas vityillóban |
| és több helyütt szerelmes hajadon |
|
| tanítottam proligyereknek táncot |
| tenoristának késköszörülést |
| mutatták nekem többször is hiába |
| a víz fölött az alámerülést |
|
| voltam vádlott a Markó folyosóján |
| szövetkezetnél segédkönyvelő |
| Dunavecsén egy hallétől kidőltem |
| Szibériában egy féldecitől |
|
| rossz ítész voltam és kiváló kántor |
| hátvéd ki mindig elnézi a gólt |
| és tolmács szívélyes baráti légkörökben |
| hol kölcsönös megértés sose volt |
|
| utaztam luxushajón szolgálati kordén |
| bögölycsípéssel műtöttem lovat |
| egyszer közelről láttam egy minisztert |
| féltem a téltől koplaltam sokat |
|
| vasesztergályos nyelvtanár riporter |
| igazolványom hátlapján ez áll |
| és vegytintával fölébe van írva |
| észrevétlen mint az üveghalál |
|
| a gyógynövényre önként ráhajoltam |
| továbbleheltem minden párlatot |
| kristálya-vesztett infánsnő a holdban |
| tettem amit a Vonzás rámszabott |
|
|
Isabella Bäumer levele Aubigny püspökéhez*
| Atyám, nagyméltóságú úr, az Ön sugárzó |
| kegyelme arra érdemített, |
| hogy én, pallérozatlan felföldi leányzó, |
| szemébe nézzek a világi bűnnek |
| s mint ördög láttán vándor prédikátor: |
| hanyatt vágódjam vétkeim súlyától. |
|
| Mert íme, nem vagyok szerény. Hívő se éppen. |
| Pazarló voltam kezdettől kevélyen, |
| s akit a gégém zsoltárokból ismert, |
| csak haragomban szólítottam Istent. |
| A bosszú Istenét! nekem sosem volt |
| olvadtszemű, töviskoronájú, |
| magát hallal-kenyérrel szétosztó uram, soha, |
| az enyémnek köve volt meg olaja, |
| hetedíziglen a velőbe nyúlni, |
| képmás nélküli, szörnyű Logika. |
|
| Nagy sakkjátszmában voltam én paraszt. |
| Keveset léptem, s mindig ugyanazt, |
| még most se látom tisztán az irányt. |
| Hát szóltam is, meg hallgattam is én, |
| akár Nagyméltóságod a misén. |
|
| És énekeltem! mennyit! a Fiút, |
| a Jóistent, aki csókolni tud, |
| Pán-sípon játszik, Buddha-karja van, |
| öreg bráhminnal gerezdet kötöz, |
| szemöldökétől megdördül az ég, |
| réztenyerében indián gyerek, |
| piramis térde, bordája totem, |
| világít, ha a tengerre hajol |
|
| s akkor mindenek zümmögnek, Atyám, |
| mindenben megindul a gégetájék. |
| Nagyméltóságú úr, micsoda játék |
| súlyt görgetni arra, mi súly magától, |
| s nem várni meg, hogy magától kilábol, |
| de váltságdíjért, ostyáért, imáért, |
| mint egy rongypapírt, leemelni róla? |
|
| Ez volna az a sugárzó titok? |
| Kegyelmes püspök, kettőnk között szólva, |
|
| Hogy fordított arány a büntetés |
| azzal, ha könnyen felmentem magam. |
| Hogy evilági vétkeink közül |
| legsúlyosabb a kockázattalan. |
| Ön, gyöngydombormívű ornátusában, |
| szószékén mozdulatlan, süppeteg. |
| Nekem, az ingajáratú magányban, |
| egy rezdülés is megmérettetik. |
| Parancsszó nélkül is mozogni kell. |
|
| Mit ér a bizonyosság, amit Ön kinál? |
| Időhúzást a lelkiismeretnek. |
| Maradjak én továbbra is, Atyám, |
| szénbélű gyémánt, óhitű eretnek, |
| tudván a dolgok kérges belsejét – |
| Ön meg csak látván, meddig a szem ellát. |
|
| Már vált a nap. Elindul a levél. |
| Foglalja Ön imába Isabellát. |
|
|
Halak*
| a szökdelőket, vízből menekülőket. |
|
| Ha kopoltyúval természetesebb, |
| minek – fulladni – a másik közeg, |
|
| a légnemű, a foghatatlan, |
| az összeütközésnél csobbanatlan, |
|
| Csillogtatni a pikkelyeiket. |
|
| Egy perc megállás a Nagy Vízkeréken. |
|
| Aztán a törvény működésbe lép. |
| A gravitáció. Süllyed az ég |
|
| és alakot vált az elérhetetlen, |
| ott hintázik az ismerős közegben, |
|
| hatalmas vízcsepp, kénytelen mennyország, |
| reménytelen szerelem, Magyarország. |
|
|
Tánc
| Vízimadár kinyújtott lába: |
| Szeresd azt, aki vándorol. |
|
Inkább árnyék
| Inkább árnyék az ablaktáblán, |
| két deszkaléc nyirkos derékszöge, |
| inkább a lélek élve-kárhozását: |
| nekem nem kell a szerkesztett |
| ha Szahara, feszítse meg a por. |
|
A pusztaságból
|
Sárinak
| minden térségből egyetlen |
| nem bánt, hogy elmozdul a sík |
| mintha vízből volna minden. |
|
| Akár a sebhely, a stabilitásod: |
|
| előtted mindenütt ház van, |
| járhatatlan hegyen vasút, |
| gondolkozik a költöző madár. |
|
| egy napon előbukkan a halál |
| s ahogy széttárod a kezed |
|
| Nem tévedhetsz. Jézus sem tévedett. |
|
|
A feltaláló éjszakája
| Mert az arénából kimaradt, |
| a kamraajtót magára zárva |
| egy sűrűsödő éjszaka alatt |
| – mert az arénából kimaradt – |
| rájött az elektromosságra, |
|
| kiült a tölgyfa-könyöklőre, |
| – mert el akarta mondani – |
| reggelre tölgyfa lett belőle. |
|
|
|