Mozi-kísérlet

Elbúcsúzik az anyjától, hiába minden könyörgés. A kutyájától. A lovától. Madarától. Gyerekkori kadétruhájától (azt mégegyszer fel is próbálja, – már nem tetszik saját magának, megjelenik a kép, hogy milyen volt egykor Párisban.). Az inasától is elbucsuzik s az hiába könyörög, hogy vigye magával, – nem, most új élet kezdődik Ralph, – csak épp az apjától nem bucsuzik el. Az anyja utánaszalad és megígérteti vele, hogy valaha ha szükség lesz rá, akkor visszajön, hogy anyja védelmezője legyen. Alfréd öccsének csak annyit mond, hogy vigyázzon anyjára és ne legyen oly kemény, mint az apjuk. Alfréd gúnyosan mosolyog, amire köszönés nélkül elválnak egymástól. Kocsiút. Meg-megállítja a kocsit, hogy valamit még egyszer megnézzen. A nagy vitorlás. A luxussal berendezett régimódi kabinok. Beírja nevét a hajókönyvbe, Sir Roger Titchborn. De türelmetlen. Valaki nem érkezik. Már felszedik a hajóköteleket. Ki akar ugrani a hajóból. Ekkor kiáltozás a partról, amire elbújik. Egy gyönyörű fiatal hölgy érkezik. A hajó elindul s egy pillanatban láthatóvá lesz a neve: La Bella. A hölgy egyedül van a hajón, senki se tudja, kicsoda? A hajókönyvbe csak annyit írt be: Helena. Ott látja a Titchborn nevet, kérdezi ki az? Elmondják neki, hogy egy fiatal gróf, aki összeveszett az apjával. Az egész hajót foglalkoztatja a kisasszony, de senki se boldogul vele, – minden figyelmességet elutasít. Csak egy furcsaság van, – T. nincs sehol. Végül a keresésére indulnak. A kapitány megtalálja a hajófenéken patkányok között. És ekkor csak annyit mond a kapitánynak: kapitány, tudja meg, hogy szerelmes vagyok abba a kisasszonyba. – Akkor mért bújt ide? – Mert nem akart tudni rólam. Ha megtudta volna hogy itt vagyok, nem szállt volna be. A kapitány: és mit fog csinálni ott? – Új életet kezdünk Kapitány. – Pénze van? – Elővesz egy bankjegyet. – Ez az egész? És luxuskabinban utazik? – A kapitány öreg ember, nagyon meghatódik a fiatal mágnás szerelmén. – Majd én segítek, – mondja neki. És hova akar utazni? – Nem tudom. – Maguk hova mennek? A kapitány elővesz egy térképet, – megmutatja, hogy hova mennek. – Milyen világ van ott? – Hát bizony elég nehéz világ. – Az a kérdés, hol akar kiszállni? – Nem tudom, ahol a kisasszony. A kapitány nevet. Nagyon tetszik neki ez az ügy. Elmegy a kisasszonyhoz. – Hol akar kiszállni, kisasszony? – Nem tudom. – Mit tanácsol? – A kapitány nevet. A kisasszony: maga kapitány olyan, mintha az apám volna, – magának megmondom tehát, hogy szerelmes vagyok, – és az elől menekülök, akit szeretek. – És ki az akit szeret? – Nem tudom. Egy hatalmas úr üldöz a szerelmével és el kellett menekülni előle. – Mért? – Mert szeretem. – És mi a célja? – Új életet akarok kezdeni. Eladtam mindenemet… Mennyi pénze van? Mutat egy bankjegyet. A kapitány nevet. Visszamegy a fiatalemberhez: nem tudja, hogy hova akar utazni. Elmondja neki, hogy a kisasszony nagyon gyűlöl valakit, aki üldözi, az elől menekül. T.: az én vagyok. Elővesz egy tükröt: nézzen meg kapitány. Ez az a fickó, akit utál, – nincs igaza? A kapitány nevet. – A lány szép! – – – Holdas éjszaka a tengeren. A lány nem tud aludni. Egy fényképet néz a holdfény mellett és sóhajtozik. Egyszerre feltűnik a kép eredetije a holdfényben. Sikolt. Ide is utánamjött? – A túlvilágra is. – Beugrom. – Nem baj, akkor én is. S ilyen jelenet több van. Végre megmutatja neki egyetlen bankjegyét. S megmondja, hogy érte elvált mindenkitől, hogy felvette még egyszer a kádétruháját… A kisasszony is megmutatja egyetlen bankjegyét. Közben a fiú állandóan jelentést tesz a kapitánynak. – A dolog nem megy, utál. Nem csinálok semmit, amíg a pénzem tart, aztán a cápák közé. Lemutat a tengerre. Ott éppen több cápa látható. Ekkor a kapitány: két hét múlva célnál vagyunk. Ha lovagi szavát adja, hogy békésen viselkedik, akkor egy szót bízok rá magára: szereti. Másfajta udvarlás. Tudja, hogy szereti. Nagy tervek. Ott feleségül veszem az első indián lányt. És efféle. – – – Vihar. Köd. Hajótörés. T. a lányt menti. Halálos veszedelemben, végre sikerül a lányt megmenteni. Az utolsó pillanatban: szeretlek. T. azonban eltűnik a tengerben. Kutatnak utána. Semmi nyom. Egy sivár partot látunk, ahol T. még egy pillanatra megjelenik, aztán holtan elterül.

Melbourne. A hajótöröttek. T. nincs sehol. A lány erőfeszítései, hogy megkeresse. Özvegyi ruhában jár. Megkísértik. Az anyja otthon megtudja a hajókatasztrófát. Hirdetések az egész világon: Drága fiam… Sehol semmi nyom. Egyszerre egy képet látunk, – ahol egy hentes szép nyugodtan szeleteli húsait. Kicsit kövérkés alak. S ahogy felénk fordul, – R. T.-t látjuk magunk előtt. A hajótöröttek közül egy nap valaki véletlenül betéved a boltba s tátva marad a szája ijedtében. Sir Tit – mondaná neki, – amire válaszképpen azonban azt a feleletet kapja: ürübordát parancsol? Lassanként valamennyi hajótörött oda szállingózik a parasztosbeszédű mészároshoz. – Ez T. de megőrült azon az éjszakán, – mondják. Jön a kapitány. S az elkezd vele azon éjszaka nyelvén szólani. Előveszi pl. tükrét: – nézze ezt a csúnya pasast, mondja neki a tükörképre. A mészáros nem érti a dolgot. – Úgy látszik maguk mind megőrültek azon az éjszakán, – mondja neki. – Hát R. T. most már ne okoskodjék annyit, – feleli a kapitány. – Maga engem T-nek nevez ámuldozik a mészáros. Addig-addig, amíg elhatározza, hogy elbujdosik az üldözők elől. Titokban elköltözik. Ekkor már szólnak a kisasszonynak is. El kezdődik a kutatás utána. Végre a kisasszony egy város utcáján meglátja. Épp holdfény van megint. Roger, kiáltja és elájul. Ezalatt a hentes egérutat nyer. Az egész kolónia lesben áll. Ám a hentes is résen áll és egy éjjel batyujával az egyik postakocsira száll fel éppen, hogy tovább bujdokoljon az üldözők elől, – alighogy leül, – a szemben lévő hölgy felsikolt. – Roger kiáltja, és a karjai közé veti magát ájultan. Ott áll a hentes egy idegen hölggyel a karjai közt. Most már a rendőrséggel is meggyülik a baja: Ön idegen nevet használ. Biztosan rossz fát tett a tűzre hazájában, – ismerjük az ilyen mágnás urakat. – – Egy jelenet. Az esdeklő leány: Roger nem akarsz tudni rólam, – előlem menekülsz… Végül is a mészáros megelégelvén a dolgot, – felemelvén kezét, jelentősen így szól: – Nem akarok tudni semmiféle T-ről. Elég volt ebből a fickóból. S most a kapitányt utánozva tükröt vesz elő, – rámutat a tükörképre s így szól: – Hát nem undok egy pofa? Ezt már a lány parancsnak veszi s azzal megy haza, hogy békében kell hagyni, – úgy látszik megőrült, abban kell reménykedni, hogy majd kitisztul az elméje – s elmondja a tükör történetét is. – Akkor egész biztosan ő az, semmi kétség, – mondja rá a kapitány. S ettől fogva csak távolról lesik, ólálkodnak… időnként egy-egy virágszálat kap a mészáros, amelyet furcsán mosolyogva, csodálkozva tart ujjai között… Vagy egy-egy csipkés ingmellet kap. – – – Eközben T. anyja is értesült a rejtélyes hentesről. Egyik levelet a másik után írja neki, – még apja és fivére haláláról is értesíti. Emlékezteti utolsó ígéretére, hogy majd pártfogója lesz. Elküldi néki kadétruháját is, – mert evvel akar hatni rá, hogy zavartságából vagy katasztrofális feledékenységéből felrázza. Ezt a ruhát egyszer fel is próbálja. A pénzecskéket pedig szépen gyűjti, amelyeket szerencsétlen anyja küld neki… azonban a levelekre nem felel. Üldözöttnek is érzi magát, ezért elhatározza, hogy remete lesz. Egy síkságra vándorol és itt sokat látni őt lovon, kadétruhájában… Egy nap rejtélyes idegen érkezik, aki nagyon mosolyogva kezdi neki T. történetét elbeszélni. Úgy tesz az idegen, mintha belemenne abba, hogy ő hentes, – élesztgetni próbálja az emlékeit. Kezd neki Párisról beszélni, – kadét élményeiről, egy fiatal lányról, a szülői házról… s a múltnak e képei megjelennek a vásznon. A hentes mohón figyel s az idegen ezt jó jelnek veszi. Eltávozik azzal a biztos érzéssel, hogy a hentessé változott T. néhány hét múlva magára ébred. S valóban nagy magányában a hallottak alapján elkezdi gyakorolni régi életét. A gyűrűket felveszi. Parforce ruhába öltözik… A lány is megjelenik a jóakaró kapitánnyal, – aki szemérmesen és kedvesen magukra hagyja őket… És itt egy éjszaka a holdfénynél a hentes rajongásba csap s megvallja a lánynak, hogy ő csakugyan T. A lány letérdel eléje s úgy kérleli, hogy akarjon emlékezni. S erre a hentes el is kezd emlékezni. Párist idézi vissza, a kadétiskola emlékeit, egy kislányt… ugyanazokat a képeket mégegyszer…

Az özvegy haldoklik. Orvosok vannak körülötte. Fia után kiált… Egyszerre nyílik az ajtó és bejön a hentes. Viszontlátás öröme. Csak épp franciául elfelejtettem anyám… Az özvegy jobban lesz. – Az életmentőm vagy. Senkim sem volt. Kikocsiznak együtt… A világ ujjal mutat a megtért T-re, azonban egyesek gyanakodnak. Pl. az ügyvéd. Ez végre a grófné mellé merészkedik gyanújával. Ez nem Roger. S bejön Roger. Két perc múlva már előtte térdel az ügyvéd, úgy kér tőle bocsánatot gyanújáért. Egy katonatiszt társa is volt, – egyetlen intimusa, – ez fellázítja a grófságot. Hogy egy szélhámos kelepcéjébe estek mindahányan… ő majd felmegy hozzá. Ő is felmegy s néhány perc múlva ő is ott térdel a hentes előtt, bocsánatát kérve. – Az özvegy végre csakugyan meghal, boldogan ölelve megtért fiát. Mikor az asszony meghalt, – következő képen a vágóhíd felé látjuk őt menni… ott dolgozik nemsokára egy leölt sertésen, s mikor a grófságból érte jönnek, kijelenti, hogy ő egy szegény hentes… Tehát csalt eddig. – Mért tette? – kérdezik tőle a tárgyaláson. Ő nem tudja. Egy asszony nyugodtan halt meg, – válaszolja végül. Hát volt szíve? – kérdezik tőle.

A fogház kapujában egy asszony várja, mikor kiszabadul. – Én nem vagyok T. mondja neki… Nem baj, mindegy, – feleli néki az asszony. Szeretlek, – mondja néki a La Bella egykori másik rejtélyes utasa.