Európai költők antológiája

Ötvenöt évvel ezelőtt, 1938 könyvnapján jelent meg az Európai költők antológiája, egyike az utolsó szabadságszerető, bátor könyveknek, melyek a háború és a magyar fasizmus jötte előtt napvilágot láttak. A könyv 1946-ban újra megjelent rosszul kibővített formában, de ahogy Szálasi alatt elégették, úgy Révai József sem kedvelte nagyon. Hosszú emigrációm alatt több egyetemistától kaptam levelet: adatokat kértek az antológiát illetően. Kitérően válaszoltam: a lényegről úgysem lett volna módjuk beszélni Király István, Pándi Pál, Sőtér István vagy Szabolcsi Miklós alatt. Most végre módunk van.

Nem tudom, ki adta az ötletet Cserépfalvi Imre kiadónak 1936 vége felé, hogy antológiát kéne készíteni a magyarság és Európa szabadság- és békeverseiről az eljövendő zsarnokság és háború előtt. Annyit tudok csak, hogy Cserépfalvi hármunkat – Horváth Bélát, József Attilát és engem – bízott meg az antológia fordításával; nagyjából Béla az olaszokat, Attila a franciákat, én az angolokat kaptam meg. Mivel azonban ízlésünk bizonyos fokig eltért, Cserépfalvi Csé Szabót bízta meg a versek kiválogatásával.

Emlékszem, Attila mennyire örült, amikor Csé beleegyezett, hogy Hugo Chasseur noir-ját lefordítsa, pedig a szöveg az általa megengedettnél radikálisabban hangzott: „Lődd le a császárt, lődd le a pápát, fekete vadász!” (Persze Hugo IX. Piust értette, nem XI.-et.) Ekkor következett be, szinte mindjárt, Attila összeomlása. A Kármentő nevű, olcsó vendéglőben ültem Kovács Imrével a Vörösmarty téren, mikor József Attila megjelent asztalunknál, de nem ült le. Elmondta, hogy halálosan beleszeretett orvosnőjébe, Gyömrői Editbe, aki kezeli ugyan, de szerelméről hallani sem akar. Ezután, könnyezve, otthagyott bennünket.

Attila miatt régóta aggódtunk, elsősorban, mert sejtettük, hogy sem Gyömrői freudista kezelési módja, sem másfajta kezelés nem segítene rajta. (Az utolsó tizenöt esztendőben a Sinequan nevű gyógyszer valószínűleg néhány nap alatt rendbe hozta volna.) A szerelmi bajon viszont segíteni reméltünk. Kovács Imre ebéd utáni feketére bemondott bennünket kettőnket, Goda Gáborral és Vághidi Ferenccel együtt az orvosnőhöz. Nagy reménységgel mentünk fel. Goda ékes beszédben figyelmeztette az orvosnőt, hogy „a nemi jóság” akkor is kötelező, ha nem akarja: elvégre csinos fiatalemberről, az ország legnagyobb költőjéről van szó. Gyömrői kijelentette: pácienssel nem fekszik le, és amikor tovább kérleltük, kirúgott bennünket Váci utcai lakásából. Ezután következett a kínos epizód, amikor Attila késsel támadta meg este a Váci utcában Gyömrői szerelmesét, de utána, szerencsére összebékültek. A következőkben a Hungária sörözőben láttam Attilát, néhány nap múlva. Cserépfalvival és Horváth Bélával ültünk, hogy az antológia verseit megbeszéljük. Bélával és Imrével tárgyaltunk, Attila egyetlen szót sem szólt. Az üres söröspoharat hol álla bal, hol jobb oldalához szorította, és belesírt, ahogy könnyei csorogtak. Egy óra múlva vagy fél centi magasan álltak könnyei.

Hamarost ezután hallottam Cserépfalvitól, hogy Attila egy este valamelyik József körúti kávéházból felhívta telefonon, és megkérte: jöjjön érte, mert nem tudja, hol lakik, és azt sem, hogy mi a neve. A szörnyű hír után Horváth Bélával folytattam az antológiát. Csé Laci néhány vers fordítását kérte Bélától. A vers szövege csak nála volt, úgyhogy Béla felment, kölcsönkérni a könyvet. Utána elmondta: fent járt Csé lakásán a Damjanich utcában, de Csé nem ad kölcsön könyvet: ölébe tette, hogy leírja a verset, míg ő ott ült íróasztala mellett és figyelte, nem vág-e Béla valamit zsebre lakásából.

Horváth szavát túlzásnak vagy képzelgésnek tartottam, míg magam is felmentem a Damjanich utcába Jules Romains egyik elég gyenge verséért, melyet Csé előírt és ugyanezt tapasztaltam. Röviddel ezután Horváth Béla átadott egy Petrarca-, egy Jeszenyin- meg egy Chesterton-verset Csének közlésre, és azt mondta: verselés helyett ezentúl imádkozni kíván. Bevonult a manrézába. Így egyedül maradtam Csével meg az antológiával.

1938 márciusának első felében Pápai nyomdája kihozta a könyv másodiktól tizedik ívét, vagyis a magyar költőket. Az első, kétszínű ív nyomására március 15-e után került sor. Az első ív tartalmazta Csé Szabó előszavát, a címoldal pedig nevét, mint szerkesztőét. Hitler viszont három nappal korábban bevonult Bécsbe, amiért Csé, aki a magyar rádió munkatársa volt és állását féltette, levelet küldött Cserépfalvinak. Megkérte, hagyja ki nevét a könyvből. Ez is történt.

A József Attila emlékének ajánlott antológia szerkesztését és előszavát is nékem kellett vállalnom, holott Csé tiszteletre méltó szerkesztési elvei nem voltak azonosak az enyémekkel: Ady Endrétől nem A rémnek hangját és Az embert az embertelenségbent hoztam volna, Gellért Oszkár vagy Jankovich Ferenc versét boldogan kihagyom és az előszót is másként írom. Ám annyi örömem mégis maradt, hogy a külföldi költőkben több lényeges változást tudtam eszközölni. Ezeket Csé Szabó aligha engedélyezte volna.

Hat héttel később nagy izgalommal készültünk a könyvnapra. Szinte biztosra vettük, hogy az antológiát az ügyészség elkoboztatja. Igaz, hogy a Német zsoldosdal sorai – „kiirtottunk már hét megyét, s megmásztuk Róma hét hegyét” – csak a közeljövőben teljesültek, de azt mégsem hittük, hogy az államügyész nem veszi észre: ezt a XX., és nem a XVI. században írták. Elővigyázatból Cserépfalvi ezért nem küldött példányt a jobboldali lapoknak, nehogy vádaskodásaikkal az ügyészség figyelmét felhívják, és a könyvből csak másfél-két tucat példányt tartott üzletében. A többit nem kiadóhivatalában, hanem barátai pincéjében rejtette el Váci utcai üzlete közelében.

A könyvet nem kobozták el. A kultusz- és igazságügy-minisztériumokban alighanem még akadtak emberek, mint Csánk Béla osztálytanácsos és mások, akik szerették a jó verseket, és nem osztoztak a német népi-nemzeti dührohamban. A három könyvnap alatt majdnem az egész kiadás elkelt, és feltehető, hogy az ügyészség embereit a miniszteri tisztviselőknek sikerült visszatartaniuk. Ugyanekkor a detektívek szabadon garázdálkodtak Cserépfalvival. Egyszer bevitték a főkapitányságra, mert üzletében – mint a többi üzletben, melyeket nem bántottak – francia hetilapot árult. Ebben karikatúrát közöltek Horthy Miklósról, és Horthy orra, a detektívek szerint, gyalázatosan hosszú volt. Még szerencse, hogy Cserépfalvi elővette az ötpengőst Horthy képével, és megmutatta, hogy a pénzen legalább olyan hosszú az orra, mint a francia hetilapban. Mire Hetényi főkapitány kegyesen elengedte.

A háború után Cserépfalvi újra kinyithatta kiadóját és üzletét. 1946 elején, mikor még nem értem haza az Egyesült Államokból, ismét kiadta az Európai költők antológiáját. Sajnálatos, hogy helyembe Barabás Tibort bízta meg a könyv szerkesztésével. Barabás kihagyta Jékely gyönyörű versét, az Apotheozist, és helyébe Gereblyés László és mások sületlenségét rakta be, míg az idegen költőket Volosin Vörös tavaszával, Majakovszkij Első számú napiparancsával és hasonlókkal egészítette ki.

Mindez nem használt a könyvnek még úgy sem. Az első kiadást a nyilasok égették meg 1944 őszén. A második kiadást a kommunisták kobozták el, már amennyit találtak belőle, négy évvel később.