A cár és családja

Hetvenöt évvel ezelőtt, valószínűleg Lenin utasítására, de bizonyíthatóan Szverdlov népbiztos parancsára Jekatyerinburgban minden törvényes eljárás nélkül legyilkolták a fogságban tartott cárt és családját. Vagyis II. Miklóst, feleségét, négy leányukat és Alekszej trónörököst. Legalábbis erről számoltak be az akkori orosz újságok egész röviden.

Nem sokkal a mészárlás után a Szibériában harcoló fehérek elfoglalták Jekatyerinburgot. Egy kőbányában állítólag megtalálták a cári család összekaszabolt (és elégetett?) maradványait. Vizsgálatot indítottak. Sok eredményt azonban nem értek el. Egyrészt, mert a vörösök hamarosan visszafoglalták a várost és környékét, másrészt, mert a fehérek vezetői csak propagandájuk szerint maradtak a cár hívei. Valójában le akarták váltani, mert elvesztette a háborút, és keményebb embert kívántak helyére ültetni. Csak abban nem tudtak megegyezni, kicsodát.

Így bizonyos mértékig előnyösnek tekintették, hogy a bolsevikok kiirtották a Romanov család uralkodóágát és nem törődtek, mi lett holttestükkel, mint ahogy száz évvel korábban XVIII. Lajos sem érdeklődött utána, mi történt unokaöccsével, a soha nem uralkodott XVII. Lajossal. Csak egyszer, 1919 tavaszán folytattak újabb vizsgálatot, mikor nem messze Jekatyerinburgtól elfoglalták Permet. Ezúttal sokan tanúskodtak, hogy a cári családból „egy leány” megszökött őrzőitől, „meg egy fiú is”. Mind a 18 tanú, nagyrészt vasutas, a cári családot ábrázoló fényképen Anasztázia nagyhercegnőre mutatott.

Az őrök az erdőben állítólag elfogták a szökevényeket, és súlyosan bántalmazták őket. Arról, hogy később mi történt velük, senki sem tudott számot adni, még a svéd diplomata sem, aki a tanúk közt szerepelt. Ezt az ügyet később elfelejtették vagy többé nem említették, elhallgatták – nem tudni, miért. A történészek általában elfogadták, hogy a bolsevisták végeztek a cári család minden tagjával. Jekatyerinburgot a kommunisták később átkeresztelték Szverdlovszknak. Érdekes, hogy Brezsnyev kellemetlennek érezte, hogy a ház még áll, melyben a cárt meggyilkolták, és mutogatják is. Utasította a szverdlovszki párttitkárt: romboltassa le. Ma viszont, mikor Oroszország a cári család meggyilkolásának 75. évfordulóját üli, a volt párttitkárnak kínos, amiért leromboltatta a házat. Az illetőt, mint közismert, Jelcinnek hívják.

A cári család pusztulásának emlékét csak egy 73 esztendeje megoldatlan detektívtörténet zavarta meg. 1920. február 17-én a berlini rendőrség a Landwehr Kanalból öngyilkosságra készülő fiatal nőt halászott ki. Mikor a rendőrség a kórházban neve után érdeklődött, a fiatal nő Anasztáziának, a meggyilkolt II. Miklós cár leányának vallotta magát. Már előtte is, de utóbb is több nő állította ezt önmagáról, bár kevés sikert értek el. Egyedül ez az Anasztázia érte el, hogy Oroszországból kimenekült családtagjainak, ismerőseinek, gyermekkori játszópajtásainak egy része mellette áll, míg a többi csalónak nevezi.

Anasztázia ügye kevéssé érdekelt, míg a róla szóló egyetlen tárgyilagos és sokoldalú könyv nem került kezembe, az 1976-ban megjelent „The File on the Tsar” – A cár aktái. Két angol szerző, Anthony Summers és Tom Mangold írta, és hősnőjükről pontos képet festenek. Anasztázia élete korai küzdelmeitől és szenvedéseitől legyengült, sovány és idegbeteg személy. Semmi sem áll tőle távolabb, mint hogy bebizonyítsa, kicsoda. („Tudom, ki vagyok, és ez elég nekem.”) Szibériából való meneküléséről nem hajlandó szólni. Állítólag orosz vagy román katona felesége volt, mielőtt Berlinbe került.

Anasztázia igazának több bizonyítéka akad. 1925-ben egy törvényszéki tárgyaláson Németországban azt állította, hogy emlékszik „Ernie nagybácsira” – Ernst Ludwig hesszeni nagyhercegre –, akit a cári család vadászházában látott utoljára 1916-ban. Még a szobát is megjelölte, ahol a nagyherceg lakott. Anasztázia ellenségei, a dán királyi család, lord Mountbatten és mások szívből örültek e vallomásnak, hiszen világos, hogy a világháború idején német nagyherceg nem járhatott a cári családnál. Rövidesen azonban kiderült, hogy sikertelen békeajánlattal 1916-ban Ernst Ludwig nagyherceg titkon a cári családnál járt és velük lakott vadászkastélyukban.

Még meglepőbbnek bizonyult egy cári tiszt, Felix Dassel kérdezősködése. Dassel, mint cári tiszt, megsebesült az első világháborúban és a kórházba került Cárszkoje Szelóban. Mikor felgyógyult, Tatjána és Anasztázia nagyhercegnők kíséretére rendelték. A két lány ugyanis segédápolónői szolgálatot végzett a katonakórházban. Dassel nem hitt Anasztázia hercegnő voltában és 1927-ben örömmel vállalta, hogy a német törvényszék kérésére próbára tegye Anasztáziát. Tanúk előtt beszélgettek egymással és Anasztázia elég bizonytalanul válaszolgatott.

Végül Dassel az öreg ezredest említette, aki néha megállt, hogy a cár leányaival beszélgessen. – „Á, az ezredes a zsebeivel!”, kiáltotta Anasztázia és felnevetett. Dassel ekkor mélységesen meghajolt a még mindig vézna és feldúlt hercegleány előtt. A szóban forgó ezredes ugyanis, minden etikettet megszégyenítve, zubbonya zsebeiben felejtette kezét, miközben a cár leányaival beszélgetett. Anasztázia és Tatjána ezt akkoriban nagyon mulatságosnak találták. „Ezek után”, vallotta Dassel, „nem lehet kétes, hogy Anasztázia kicsoda.”

A törvényszék még számos más adatot is összegyűjtött, melyek, noha javára szóltak, nem tűntek elégségesnek, hogy javára döntsenek, bár ellene sem foglaltak állást. A cári család házitanítójának, Pierre Gilliardnak lánya azt vallotta, hogy Anasztázia pontosan emlékszik gyermekkori beszélgetéseikre és játékaikra. A grafológus azt állította, hogy a hercegnő régi és jelenlegi aláírása 137 pontban egyezik, „amire a legkiválóbb hamisító is képtelen lenne”. Ugyanígy egyes testi adottságai megfeleltek a régi fényképeknek. Így keze középső ujjai nem voltak hosszabbak a mellette lévő ujjaknál, ami ritka rendellenesség.

Mindezek ellenére a hivatalos vélemény nem tágított attól, hogy a cári család hét tagját elpusztították. Egyesek azt állították, hogy „az ál-Anasztázia varsói villamosvezető leánya”. Ettől még az sem térítette el őket, hogy Anasztázia tökéletesen beszélt angolul. Azért, mert német nagyhercegnő anyja, aki Angliában nevelkedett, sehogy sem tudott megtanulni oroszul, amiért a cári családban egymás közt mindig angolul beszéltek. Amire lengyel villamosvezető lányának aligha lett volna módja.

A közvélemény nagyon sok évig figyelte sorsát és vitatta: Anasztázia-e vagy sem? Ő maga ezzel igen keveset törődött, és a pereket mindig ellenfelei rendezték. Aztán férjhez ment egy amerikai egyetemi tanárhoz és csendes visszavonultságban élt. Több esztendővel ezelőtt halt meg, és akkor úgy tűnt, hogy titkát örökre magával vitte a sírba. Ez a helyzet akkor változott meg váratlanul és teljesen, amikor 1991-ben orosz tudományos kutatók, akik a helyi szóbeszédet és legendákat követték, ásatást rendeztek nem messze Jekatyerinburgtól, mocsaras tájékon, a Két Testvérről elnevezett bánya közelében.

Hét helyett öt holttestet, pontosabban csontvázat találtak. A csontok egy részét elküldték Angliába, ahol a törvényszéki orvostan kiválóságai vették azokat DNA-vizsgálat alá. Két héttel ezelőtt közölték az eredményt: 98,5 százalék bizonyosságot szereztek, hogy a maradványok a cár, a cárné és három leányuk csontjai. A DNA-összehasonlítást egyrészt a csontokon, másrészt a Romanovok rokonai és Fülöp nagyherceg – a cárina unokaöccse – DNA-jeleivel eszközölték. A cárevics és az egyik nagyherceglány csontjai hiányoznak.

Most Anasztázia egyik hajfürtjét veszik vizsgálat alá. Anasztázia halott, miután fél évszázadig tűrte a törvényszéki harcokat, ellenségei rágalmait és gyilkos gúnyját. Svájci bankok nem őriznek aranyat a cártól, és így már csak egy öregasszony emlékéről van szó, akit egyesek őrültnek, mások fantasztikus imposztornak, megint mások viszont a cár lányának tartottak. A történelem vagy a jelen politika szempontjából nem számít, melyik volt a három közül. De az ilyen javíthatatlan romantikus, mint amilyen én vagyok, bizton reméli, hogy megnyeri ezt a végső, posztumusz próbatételt. Amivel egy nagyon szomorú történet minden idők egyik legszebb tündérmeséjévé változna át.