|
Freud tanár
nyolcvanadik születése napján
| Emlékszel még? Gyermekkorodban, rémes |
| árnyakkal torz falak között, kopott |
| szobádban este hogy féltél a kékes |
| tükörtől, melyben balra volt a jobb? |
| Mikor hugod orcáin a láz perzselt |
| veres rózsákat: sírtál, s ostoba |
| röhej csiklandott, hogy tiédek lesznek |
| a kócbabák s a másik félszoba? |
| Emlékszel? Játszani vágytál, ha írtál, |
| és rongylabdákat rúgva, könyveket |
| kívántál: s tükröd nevetett, ha sírtál, |
| s mikor nevettél, újra könnyezett? |
| Emlékszel még? A vén tükör, ki tudja |
| hol van már. Lettél: magadnak tükör, |
| dudvába fúlt virág, virágzó dudva, |
| félkancsó kín és félkancsó gyönyör, |
| s a jóság úgy uszik szived vérében, |
| mint fenn mocsár szinén a döghalak, |
| – mindegy, hogy vallod, vádlod, véded, |
| hogy futsz előle, vagy maradsz: |
| te vagy az egy s te vagy a kettő, |
| te vagy a föld, te vagy az ég, |
| te vagy a Judás és a Krisztus, |
| te vagy a kezdet és a vég. |
|
| Emlékszel még? Langyos, salzburgi nyár volt, |
| s a Festspielhausban Don Pasquale ment, |
| s egy délután szerelmes ajkad ráforrt |
| ajkára s karja válladon pihent, |
| s midőn, mint bimbó, nyílt ki szűzi szája, |
| pogány s örjöngő csókok közepén |
| azt gondoltad magadban titkon: bárha |
| száz mérföld messze lennék innen én… |
| Emlékszel még? hatot ütött az óra, |
| vörösen tűztek át az ablakon |
| az Alpesek s egy óriási rózsa |
| vérezve nyílt a szürke pamlagon. |
| És akkor ő öledbe hullt és ájult |
| gyönyörtől még harmatos homlokával |
| hajolt feléd: Ó mondd meg, mit csináljunk |
| most már az elpackázott délutánnal? |
| Emlékszel még? Ha nem feledted, |
| ha holtan rejti is szived, |
| mindegy, hogy őrzöd, elfeledted, |
| mindegy: hiszed vagy nem hiszed, |
| – te vagy a munka és a mámor, |
| te vagy az asztal és az ágy, |
| te vagy a faun és az aszkéta, |
| te vagy az undor és a vágy. |
|
| Emlékszel a byzánci császárlányra, |
| kit bíborban s aranypánttal fején |
| vittek keletnek, hol sátorban várta |
| egy örjöngő, vad, barbár vőlegény? |
| Nézel, s szemed ma kettőt látva táncol, |
| s hogy egyet lásson, nem maradt remény, |
| mert jaj, te vagy a császárlány Byzáncból, |
| és jaj, te vagy a barbár vőlegény. |
| Te vagy, s a híd, hol állsz, inog. Ne reszkess. |
| A vizek titkát még nem ismered, |
| de hogy a mélységet megérezd, keskeny |
| pallón kell járnod az örvény felett. |
| – S mindegy, hogy vallod, vádlod, véded, |
| hogy gyűlölöd vagy szereted, |
| szivedbe zárod vagy kitéped, |
| hogy átkozod vagy neveted, – |
| ha kételkedsz, ha térdre hullasz, |
| ha akarod, ha nem akarsz, |
| ha tagadod, ha beleőrülsz, |
| ha belepusztulsz, belehalsz: |
| te vagy az egy s te vagy a kettő, |
| te vagy a föld, te vagy az ég, |
| te vagy a Judás és a Krisztus, |
| te vagy a kezdet és a vég. |
|
|