Szonett a Múzsához

Tőled reszkettem elejétől fogva, nem vonzott-űzött így még soha más: a lomb lehullt s a gyermekajkon lopva rajzolt keskeny redőt a rohadás. Te ültettél az omló földű fokra, amerre nem tért vissza vízfolyás, s csupán az illó Szót kaptam marokra bolond bálodon, örök változás. Mezitlen táncos érted lettem sértett gőgömben. Jöjj hát, íhletett kisértet, zuhanjon rám öklöd, ha megtalál, mard, verd e testet és gyötörd e szívet hogy dallal-vérrel kössünk ősi frigyet, uram, vezérem, istenem: Halál.