A német határon

A postakocsi lassan járt, zötyögve
hervadt rétek közt, őszi dombokon –
s mikor a német sorompóhoz értünk
vasmarkokat éreztem torkomon.
Szemem sarkából bő könnyek fakadtak
s nem tudtam volna egy kukkot se szólni
a sár láttán, amelyben bennragadtak
– egyeben kívül – Varus légiói.
Ez hát a német sár! E barna sárból
oly sok szenny fröcskölt az ember nyomába.
Ez itt a német sár. E barna sárból
vandálok mentek Róma ostromára.
Ez itt a német sár, mely felett Diderot
szerény kis mécse mindhiába égett;
ez itt a barna sár, amelyben egykor
a humanizmus hitvitába tévedt.
Ez itt a sár, melyen a máglyák füstje
vidáman égett és magasra szállt,
mely Lessinget korán a sírba tette
s ahol Erazmus nyugtot nem talált.
Innét űzték el Börnet és Herweghet
és legvégül, mert gúnyosnak találták
néhány rímét, a szegény Henriket,
mikor megírta a német kaszárnyát.
Azon töprengtem: vajon, nagysokára
kiút a német sárból lesz-e még,
míg a fináncok, kék egyenruhában
felforgatták bőröndöm belsejét.
Ott hajlongtak fagyos s únott képükkel
a feltúrt ingek és gatyák felett:
belga csipkét kerestek, drága ékszert,
burgundi bort s elkobzott könyveket.
Jó emberek, kik kofferembe túrtok,
higgyétek el, munkátok hasztalan:
a csempészárú, melyet nem találtok,
a csempészárú a fejemben van.
Csipkéim vannak, szúrók és hegyesek,
de fínomabbak mint Brüsszel csipkéi:
pofátokról, ha rátok varrom őket
le fog a bőr is égni.
Hoztam cenzort a talpnyalók dalának,
furkósbotot a kancellár farának,
tüzes taplót lekonyuló füleknek,
új fényt a vaknak, hangot a süketnek,
s bár nyomtatványok nélkül jövök erre,
szegény szkolaszta, utazó diák:
fejemben elkobzandó könyvek
tartanak néma orgiát,
fejemben bor van s pezsgek, ahogy pezsgünk
mindannyian s előbb-utóbb
kitörünk forrva az üvegből
és felrepítjük a dugót.
S míg a fináncok átkutatták
böröndöm minden rekeszét,
egy utas, ki mellettem állott,
felém fordult és így beszélt:
– „Uram, e hely, melyen most állunk
hárman: ön, én s e bús batár,
az északnémet Zollverein határa,
a porosz vámhatár.
Mint lánc úgy fűzi össze majd e vám
a drága német népet,
harminchat kis országból így teremtünk
egy borzalmas egészet.
Külső egységet ad a vám,
a cenzúra meg belsőt,
s a Rajnánál mi, németek
leszünk akkor az elsők.
Ágyúinktól remegni fognak
a Mont Blanc-on a felhők
és Elzászból a franciát
kivágjuk mint a felsőt!”
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]