Mondatok b. hívószóra*
Amiképpen a szeretetnek semmi köze a „Szeressük egymást gyerekek” nyáladzásához, azonképp a békesség sem nyugi és relaxa; nem szieszta, nem délutáni pótszundi. (Bár… a szólásmondások gyakorlatiasabbak, már-már cinikusak: Süketnek, vaknak, némának kell lennie annak, aki a békét akarja.)
*
Ki akar viszályt, háborút, békétlenséget? Bár… ha senki nem akarja, akkor miért is van mindig?
Ha rajtam múlna, természetesen sosem volna háború. Bár… A szomszéd levágván bokraink hozzá átnyúló ágait, azokat rendre visszadobálja hozzánk. Szóba sem hozhatom, mert olyan, mintha nyilvánosan lehülyézném, egy ideig elpucolom, aztán megunom, és visszahajigálom a föladónak. Nem ez a háború? A viszonthajigálás lefoglalja egész lényemet, árgus szemekkel figyelek, s ha látom, hogy támad, rohanok a gallyakhoz, és vissza. Néha fönnakadnak a bokron, ezt döntetlennek veszem. Mindezt egy idő után túlontúl nevetségesnek találom, de hiába. Nem lelem nyugtom. Újabb idő elteltén mégis meglelem. Nehéz megmondani, miért. Attól tartok, leginkább azért, mert olyan kicsi dologról volt szó. A kár, ha egyáltalán volt, elhanyagolható; a presztízskérdések valóban nem érdekeltek. De mi van, ha nem elhanyagolható? Ha például a telekhatárra építkezik? Akkor vagy kard ki kard, s ezért nincs béke, vagy beletörődöm, de ezt már nem szabadságból teszem, hanem kényszerből, vagyis a megaláztatásba törődöm bele, s akkor ezért nincs béke.
*
Sokszor hallom acsargó hangon: Az én szívemben békesség van. Acsargón vagy kenetteljesen.
*
Jobb távolról szeretni, mint közelről gyűlölni.
*
Van a békesség fogalmának egy gyakorlatias értelme, ami nem a jóval vagy az igazzal van párban, hanem a kellemessel. Valaki például nem jó vagy igaz ember, hanem kellemes. Nem kell erre legyinteni, ne feledjük: a kellemes az kellemes, mindenesetre kellemesebb, mint a kellemetlen.
*
Ahogy a jólneveltség sem semmi; valami az, csak épp könnyen előfordulhat, hogy az igaz, a jó, a valóságosság formája a neveletlenség, a kellemetlen. A békétlen.
*
Egyébként a karácsony nem a béke ünnepe, hanem a szereteté. Vagy a szeretet tartalmazná a békét?
*
Korbáccsal a kezében, a templomban: mi volt akkor Krisztus szívében?
Egyáltalán: azt nem lehet mondani, hogy Krisztus különösképpen békés ember lett volna. Kifejezetten kereste a bajt, rendre meg is találta. Meg akarta változtatni a világot, ezt békésen, vélhetően, nem lehet.
*
Lehetséges, hogy valakiben belül béke van s körötte békétlenség? Lehetséges, hogy az én békém és a te békéd egymással viszályban állnak? Tán a békéknek is közös nevezőt kell keresni? Vagy a békesség eleve magában foglalja a másikkal való békét? És ha telekhatárra építkezik? Ha templomban pénzt vált? Van magányos béke?
Van bennem nyugodtság, kiegyensúlyozottság, higgadtság, de én nem békességre törekszem. Az inkább következmény volna. Megértésre már inkább törekszem, szeretek megérteni valakit.
Ha nézem, mi van a szívemben, többnyire nem tudom. Nem látok én semmit.
Talán valami sóvárgás, nehéz sóvárgás. Ritkán – tulajdonképpen elképesztően (illogikusan) sokszor! – ujjongás. Szerelem.
*
A békesség látható, a békességszerzők láthatatlanok.