A kávéházi szeglet^*

Ha költő volnék, ha volna bennem költő, szonettet írnék e születésnapra, szívbéli értékeléssel, átzuhanva, hatvanéves lett ő, meglepetés e költemő, csecse-becse.

Hatvan az öreg. Tandori Dezső legföljebb kamaszként lehetett egy pillanatra öreg, azután már sosem. Amióta az eszemet tudom, ő a legradikálisabb fiatal költőnk, és látszik, ez már így marad mindég.

Tandori Dezső tacskószerű. Csak tacskóban nincsen ekkora. Amivel nem arra utalok, hogy a verebek sasok. Nála mindig minden rémületesen az, ami. Ez az ő nagy következetessége, ennek rendel alá mindent, az életét, az elképesztő tehetségét és az olvasót.

Sokat olvasok tőle és sokat nem olvasok tőle. Hogy van ez? Ezt a botrányos kérdést is ő hozta.

Kevés kollégámra gondolok annyi hálával, mint rá, talán Mészöly Miklósnak köszönhetek még ennyit közvetlenül, mint neki.

Ha költő volnék, ez volna a tizennegyedik sor, középiskolás fokon.