Kántor 60^*

Az időről kell gondolkodni, nincs mese, a születésnap ilyen műfaj. A hatvan kellemetlen szám, nem elég elöl, nem elég hátul, aztán mégis sok. Nem tud nem eszembe jutni: elcserélném 60 éves Kántoromat két 30 évesre. Nem. Van nekem egy leánykám, gyönyörű, mint a Nap, akkora szeme van, mint a Szent Anna-tó, de nem ezt akarom mondani, hanem hogy csecsemő korában a Zamat nevet adtuk neki, merthogy az orvostudomány szerint későbben született, de miszerintünk nem későbben, hanem akkor kapta meg a zamatját (l. még kap fogni egy vajszínű árnyalatot). Zamat: ennyi, ebben lehet reménykedni, hogy idővel (az idővel) valamiféle zamatot kapunk (és nem mellékízt). A hatvanéves Kántor Lajos higgadtsággal, nyugalommal amúgy sem vádolható, akkor már inkább 3x20. Dolgozik magán, ez látszik. Nem szigorodik, de talán élesebb kérdéseket tesz föl. Mi fontos, mi nem. Miben érdemes alkut kötni, miben nem. 1x60. Hatvanévesen, még és már, nem érdemes hazudni. Ezért szeretjük ünnepelni őket. Vagy figyelmeztetnek, vagy példát adnak. Vagy és. Megjegyzem még, hirtelen érzelmes felhangokkal, hogy hatvan az éppen negyvenhét és tizenhárom összege, prímek.