Egy másik Szajla^*

Nem fogják kitalálni, miről lesz szó, de ez csak jó fényt vet önökre. A véletlenszerűségnek is volna határa, lehetne, van. Egy somogyi kisközség, Kötcse helytörténeti monográfiáját lapozgatom. Mér, kérdezhetnők. (Mért nem – teszem azt! – idősebb Bojtár Endre orbitális litván [vagy lett?] hézagpótlóját? És a többi adósság…) Én mindenbe belelapozok, ami a kezem ügyébe kerül. Ám mi közöm nekem Kötcséhez? Semmi. Majdnem semmi. Ott vett „vén vidéki kúriát” a barátom, meglátogatván tőle kaptam ezt a könyvet évekkel ezelőtt.

Azt hiszem, ha a múlt hónapban nem Oravecz Szajla-könyvét olvasom, nem kerül a kezembe. Így, egymás után nézve őket, jól látszik, minden falumonográfia mintegy anyaga az Oravecz-könyvnek, vagyis minden kis hely többé-kevésbé meg van a Szajla által írva – hát amint az munkaköri kötelessége is egy nagy könyvnek („de hiszen ez én vagyok!”).

Más közhelyekre is rájöttem. Egy könyv az egy világ. Sőt: a világ. A fenébe is: cseppben a tenger! Barátom ide, barátom oda (tréfa: Kötcse és Budapest közt ide-oda), engem Kötcse nem érdekel. De a világ érdekel. Olvasható-e a világ? (L. die Lesbarkeit der Welt)

870 oldal, nagy A4-es formátum, nehezebb, mint X összes műve. (Jobb is.)

Van itt minden, bevezetés és névmagyarázat, általános történeti fejezetek, gazdaságtörténet, egyháztörténet, művelődéstörténet, néprajz, visszaemlékezések, arcképvázlatok. Látni a közösség, a község életének változását, és látni az egyes családok íveit, látni az időt. Nem az derül ki, milyen az élet Kötcsén, egyébként is milyen volna – hát olyan amilyen, ki tudja. Aki ott él, az tudja. És annyi milyen, ahányan fölteszik a kérdést. A könyvből az látszik, hogy telik-múlik. Akár San Franciscóban. Lehet mármost, hogy ha valaki zongorázni tudná a különbséget, az nagy karrier elé nézne, kísérné Schiff irigysárgája, ám – a mondat vége rejtezkedve az élet komolyságáról szólna, a boldogság esélyeiről, a lét iránti ottlikos meghatódottságát kis rezignáltsággal fedné, végül is mindegy hol élünk, de nem ilyen direktben.

Rengeteg dolgot megtudtam, amit nem akartam. Hogy például Kupa herceg (hi-hi, de nem, hanem Koppány vezér) költséges utazást tett volna a környéken, és innét a név. Avagy megsebesült, csepeg a vére, innét a közeli Csepely, aztán hogy valaki kösse be a sebet, ez Kötcse, ki szólt?, szólt, ládd etc., innét Szólád, szól még?, szart szól, amikor már meghótt, innét Szárszó. Szegény Kupa herceg.

Mazsolázok.

Oklevélben először 1229-ben említenek minket; a Kakas-féle éghajlati beosztás szerint a mérsékelten meleg, mérsékelten száraz, enyhe telű (B3!) körzetbe esünk; 1866 májusában olyan kemény fagy volt, hogy minden elfagyott; természetes növénytakarónk a Külső-somogyi flórajárásba tartozik, amely, mint jól tudjuk, a Holarktikus flórabirodalom közép-európai flóraterületének Magyar (pannóniai) flóratartományának, ezen belül az előillír flóravidéknek a része. (Na, most zongorázz, félszemű zongorista!)

1565-ben a szénatized 30 akcse. Kupa herceg a megmondhatója, ez sok-e vagy kevés, látva, hogy a menyasszonyi illeték is ennyi, mintha rendben volna. Mindazonáltal a török hagyta pusztítás lehangolta a korabeli utazókat: „mindenütt elhagyatottság tátong”. Követjük, mert mi mást is tehetnénk, a nagy történelmet, a 18. században építkezünk, betelepítések, 161 német családnév, Anderstől Zwickig; jönnek, rendben a zsidók is.

A századvégen, rendben, kis, könnyű antiszemita zavargások, „van nyoma a zsidók elleni gyűlöletnek, mely bizonyos nóták dalolásával nyilvánul”, de okkal optimista és magabiztos Bernáth szolgabíró, garanciát vállalva, hogy a járásban nagyobb kihágásra nem fog sor kerülni. Aztán, rendben, jöttek a zsidótörvények, Somogyi Pálné – a Singer Pali felesége – arasznyi sárga csillaggal a kabátján vezetgette végig az utcán a vemhes tehenet. Új, gyönyörű kifejezést olvashattam itt erről az időszakról: hogy a helyi vezetők magatartását a fékezett segíteniakarás jellemezte. Az egyetlen zsidó családot így, rendben, deportáltuk. Egyedül maga Singer Pali tért vissza, aztán kuláklistára került, belépett a téeszcsébe, a vezetőség humánusan(!) mezőőrként alkalmazta, mert odakint a szívbaja elhatalmasodott rajta, aztán 53-ban meghalt, rendben.

A közigazgatás történetét, vessenek meg, nem terveztem megnézni. De ott meg mit találok? Hogy Kötcse a koppányi szandzsák, karádi náhijéjének a része. Csukják be a szemüket, és suttogják ezt újra maguk elé… Őszintén, ilyen föltételek mellett melyikőnk nem volna szíve szerint Kötcse?

Elkezdtük építeni a tűzoltószertárt; 1930-ban vettünk egy Columbus típusú – 260 P árú – permetezőgépet; 35-ben – talán éppen ezért – 30 darab naspolyafánk volt és egy darab lipicaink (bár a lipicait talán nem is kell permetezni, majd megkérdem NP-t vagy valaki másik népi írót, úgyismint nemzeti modernet), és ne feledkezzünk meg a méhészetünkről sem, melynek fejlődését három nagy találmány lendítette föl: a keretes kaptár, a műlép és a mézpörgető; a katolikus harang fölirata: Áldott Szűzanyánk, könyörögj érettünk, a reformátusé: Goss Mich Johann kol in Pest 1792.

Egy mondat arról, hogy az élet, ha grandiózus is, a kicsiben lakoz. Egész napos kiszállások esetén a kocsit Meggyes irányába Kötcse, Kötcse irányába Meggyes fizeti a közügyekben eljáróknak.

A futballcsapatunk Lulla ellen 7:0-ra, Tab ellen 4:0-ra nyert, a Tóth Csicsa négyet vágott; a csapatot kezdetben egy-egy kuláknak kellett parancsra szállítania, aztán amikor a Guttmann Imre bácsi Bonnyára menet kétszer beborította a csapatot az árokba, mit lehet tenni, ha egyszer arra ment a ló, és már csak az üres pályára értünk oda, akkor a hatóság belátta – ki tudja, mit látott be.

Ment széjjel minden, gazdakör, faluközösség, közben ez meg az föl is épült.

Egy mondat, amely leírja, hogy milyen volt a Kádár-rendszer: A helyi tanács dolgozói szakértelmüket a fel-feltörő helyi akarat igába fogására hasznosíthatták, nem pedig annak felszabadítására, szakszerűsítésére.

Balszerencse, hogy nagyszombat április 4-re esik (1953), sok sunyi szervezést igényel ilyenkor a helyi akarat igába fogása: A körmenetekre vonatkozó engedélyekkel kapcsolatosan tájékoztatom az elnök elvtársakat, hogy a rendőrkapitányság nem minden esetben fog írásos engedélyt kiadni, amely arra kötelezi elnök elvtársakat, hogy politikusan oldják meg a kérdést, oly értelemben, hogy hivatkozzanak arra, hogy csak írásos engedély felmutatásával engedélyeztethetik a körmenetek megtartását. Itt kívánom az elnök elvtársak figyelmét felhívni arra, hogy ez az intézkedés nem lehet merev. Vagyis ha azt látják elnök elvtársak, hogy a pap különböző rendelkezésekre hivatkozik, úgy a körmenetek megtartását ne gátolják. – A leleményes komcsija!

Plébános vagy járási vébéelnök egyre megy. Följegyzett „különös halálesetek”, felekezetre való tekintettel:

Evangélikusok: tűzi ijedés, agyontiportatott, ábrázattya lerothadt, bujaságai (Lutz Katalin halt meg ebben, áldassék a neve), folyosó vagyis orbánc, szerencsétlen történet (ez valóban különös haláleset), elmezavar, disznóhimlő, házteteje agyoncsapta, gutafene, meggyilkoltatott, megégett, teste rohadt, megégés következése, a ló agyonrúgta, szerencsétlen esés következtében, fogzás, bujasenyv, a part reá szakadt, méhanya gyulladás, vízbe fulladás, méhanyaüszök, a fa agyonütötte, szerencsétlen esés következtében.

Reformátusok: végelgyengülés, halva találták a szőlőnél, csuklás, tsúsz, agyonlövetett, hirtelen fáról leesett, ló esett rá, a fa agyonütötte, epemirigy.

Katolikusok: megégett, végelgyengülés, vérfolyás, megfagyott, kútbaesett, aggodalom (tipikus pápista halál).

És így tovább, sok szépség (élet s halál) van még e lapokon. De nem ezekért írok róla, nem is a nívóssága miatt (ez tudományos munka, nem valami lelkes dilettánsozás), tulajdonképpen nem is a könyvről akarok írni, hanem a könyv írásáról. Arról, hogy ez a könyv megszületett, hogy erre emberek összeálltak. Azt hiszem, Feledy Gyula polgármester és a kötetet szerkesztő Stirling János volt a két főmozgató. Mert mi történt itt? Egy közösség szemügyre vette magát.

És birtokba.

Mélyen polgári gesztus.

Van, akit igencsak irritál ez a fideszes új polgározás. Tényleg sok, engem nem zavar, nézem, mi történik a szóval (vagyis, haha, az életünkkel). Státusát tekintve olyan ez most, mint volt a népnemzeti gerinc meg aztán a szakértelem, vagyis afféle varázsszó. Nem jelent így semmit, illetve annyit jelent, hogy nemelvtárs (emlékeztetőül: az elvtárs sem jelentett semmit, a legkevésbé társat az elvekben), lényegében Fidesz-szavazót jelent. És valami távoli, halk igényt, s ennyiben ez jó varázsszó, hogy kéne egy középosztály.

Aki Márait olvasott, az, ha politikus, ha nem, tudja, hogy a polgár fütyöl (nem köp: fütyöl) a Fideszre (stb.), és ha érdekei úgy kívánják, rájuk (stb.) szavaz. Ezért kéne polgár s középosztály, hogy legyenek jól meghatározott érdekek, és akkor a pártok sem kóvályoghatnának így tetszés és önérdek szerint. A szavazóinak az érdekei kötnék.

Ez az új polgári lendület meglehet elkerülhetetlen, de erősíti a nem-polgári erényeket vagy reflexeket. Hogy csak egy ízlésbelit említsek: növeli például a seggnyalási-kvócienset, a hunyászhányadost. Másfelől van ennek a polgárzsolozsmának egy kis önbeteljesítő micsodája (elvileg ez persze fordítva van, a polgárságnak van pártja és nem egy párt csinál maga alá egy polgárságot – de hát erről igazán nem a Fidesz tehet), szóval szerintem ez legitim, látni, mire való, és még működik is; nyelvileg rémes és kicsit nevetséges is.

Na de vissza hőseinkhez. Ez tehát egy honismereti munka. Van tehát hon, és azt lehet és érdemes megismerni. Erre ad példát ez az összefogás. Szerzőit ezennel ki(ki?)nevezem polgároknak: Bősze Sándor történész, levéltáros (Kaposvár), Böszörményi Krisztina táj- és kertépítő mérnök (Pécs), Csapláros Zsuzsa fogorvos (Kaposvár), Csepinszky Mária néprajzkutató (Kötcse), Cséby Géza irodalomtörténész (Keszthely), Csupor László zenetanár (Kaposvár), Fabiny Tamás evangélikus lelkész (Budapest), Feledy Gyula állatorvos, polgármester (Kötcse), Francz Vilmos népművelő (Debrecen), Guzsik Tamás építészmérnök, egyetemi docens (Budapest), † Halász Pál tanító (Teleki), Hegyessy József gépészmérnök (Kötcse), Hegyessyné Joó Zsuzsanna orvos (Kötcse), Hóvári János történész (Budapest), Jóny Miklósné tanár (Balatonszárszó), Kincses Vince nyug. molnár (Balatonszemes), Kulifay Albert református lelkész (Nagycsepely), L. Szabó Tünde építészmérnök, megyei főépítész (Kaposvár), Lovász Zoltánné jegyző (Balatonendréd), Mészáros István, a neveléstudomány doktora (Budapest), Mihály Gyula termelőszövetkezeti tag (Kötcse), Nagy Pál történész, levéltáros (Kaposvár), Sági Károly régész, ny. múzeumigazgató (Keszthely), Stirling János, a történelemtudomány kandidátusa (Budapest), Sudár János r. kat. plébános (Balatonszárszó), T. Mérey Klára, a történelemtudomány doktora (Pécs), Takáts Gyula költő (Kaposvár, tiszteletem, Gyula bácsi), Tefner Zoltán nyelvész, egyetemi docens (Budapest).