Évtizedeken át^*

Kaján Tibort jó nézni; olyan, mint kedves regényeink: újralapozható. Nem a fölfedezésvágy visz ismételten hozzá, noha mindig találunk valamit, amin átfutott az agyunk, az ébresztett agyunk, hanem az otthonosság végett szeretünk nála lenni.

 

*

 

Kaján olyan, mint mi, csak jobb. Finomabb, elegánsabb, könnyedén használja a műveltségét, rezignált, de nem kiábrándult, valahogy jobbak az arányai, nincsen kívül, de mégsem liheg, rálát arra, amiben benne nyakig, vagy ő talán csupán szügyig.

 

*

 

Szeretjük és tiszteljük őt, és szívesen tiszteljük, és nem érzünk késztetést, hogy ezt leverjük rajta. Nem keresünk szeplőt, szívesen vesszük olyannak, amilyen.

Nem mert mindentudó; igaz, sokat tud. Egy öreg ember friss tudása az övé.

 

*

 

Van valami történelmi is a rajzaiban; de ha, akkor úgy kötődnek a közelmúltunkhoz, hogy élők maradnak, élők, mert valóságosak, valóságosak voltak akkor, és valóságos híradások most. Ez a művészet úgy beszél a múltunkról, erről a szürke, szűk, diktatúrásról, hogy pillanatra sem lesz provinciális. És ami igen ritka: nem látszik rajta a diktatúra ujjnyoma. Ez az ember élhetett volna Párizsban vagy New Yorkban is. És azt is látjuk, hogy itt élt, él.

 

*

 

Kaján Arcimboldóval meg Escherrel társalog, ők a kollégái.

 

*

 

A karikaturista nyelve valamelyest olyan, mint a színészé: ott, akkor, helyben kell működnie. Másnap az már egy másik előadás, egy másik világ. A karikatúrának is azonnal kell hatnia, sőt, villámcsapásszerűen, vagyis egyszerűnek kell lennie. Kaján meg nem egyszerű, ugyanolyan bonyolult, körmönfont, mint „mi”. Aztán mégis. Kaján a jobbik intellektuális felünk.

A karikatúra nevetést akar. Nevet: kacag, göcög, gurul a nevetéstől, halálra, betegre neveti magát, röhög, rötyög, nyerít, nyihog, hahotázik, nevetgél, röhigcsél, nevetgérezik, kacarászik, röhincsél, heherészik, kuncog, pukkadozik, viháncol, mosolyog, bazsalyog, somolyog, vigyorog, derül. Milyen a Kaján-rajzon nevető nevetése? Lehet, hogy nem is nevetés? A fölismerés öröme? A szemek néma nevetése? Egy derűs hunyorgás, hogy élünk? És aztán egy felszabadult nyerítés?!

 

*

 

Kaján nem gőgös, hanem finom. Egy finom (konzervatív liberális) úriember világnézeti-kulturális jegyzetei ezek.

 

*

 

Kaján időiben mindig van időtlenség, napi végességeiben parányi végtelenség. Sokat gondol az égre, és sokat gondol a földre.

 

*

 

Néha, azt hiszem, ez nem dicséret, unatkozik. Nem is bírálat. Dráma.

 

*

 

Lábjegyzet: az Úristen meglehetősen jószándékúnak látszik e lapokon. És: folyamatos kis könnyű kultúrpesszimizmus. (Don Quijote mint Szisziphosz és viszont és fordítva.)

 

*

 

Teremtés-rajzok (apokrif, természetesen). Egyáltalán: egy „konstruktív pali a középpályán”.

 

*

 

Rajzaira, portréira, világábrázolására nem szívesen használnám a „szeretetteljes” kifejezést, de az igaz (a szeretetteljes is igaz), hogy a pozitív tulajdonságokkal játszik, azokat túlozza, kavarja: rajzolja: Kaján nagy rajzoló: rajzban gondolkodik: a vonalban, nem a szóban keresi a humort, mindent.

 

*

 

Rajzolok, tehát vagyok, szólt egy előző könyvcím. Vagyok, tehát rajzolok – ezt látjuk évtizedeken át. És nézzük.