Berlin, mon amour^*

Egyszer azt írtam (vagy valahonnét másoltam?): minden városnak van titka. Budapest titka a csalárdsága.

Már nem emlékszem, miért írtam ezeket a mondatokat. Nem szeretem őket, a fajtájukat. Berlin titka a csalárdsága. Ez is jól veszi ki magát. Hűtlen lett önmagához, teszem azt. Most pedig épp visszatalál magához? Kihez.

 

Jelöljük Budapestet B-vel, és feledkezzünk meg a dologról. Azután vegyük újra elő jegyzeteinket, és máris B-ről, Berlinről találunk okos megfigyeléseket.

Berlin nincs, elmenekült. Vagy: Volt egy nap Berlin történetében, amikor mindenkinek minden sikerült. Álmomban ne jöjjön elő! Annyi szenvedést még város nem látott. Vagy: Van egy gonosz Berlin, van egy élvezkedő Berlin, egy hatalomvágyó, egy könnyed, egy búskomor, egy mély, egy szellemes, van egy ganéj Berlin, egy hazug, egy lator, egy úriember, van egy formátlan Berlin (műanyag), egy rímfaragó, egy közgazda, a túlzott fölény és a túlzott alázat városa. Vagy: Berlin nincs, ellopták, eltűnt, nyoma veszett, elkoncsorgott, fölszívódott, mint egy vakbélműtét, elkujtorgott, akár egy hűtlen eb. (A megbízást a sintérek felé kieszközöltük.)

És végül: Volt egy nap, amikor minden berlini férfinak fölállt a farka. Alig fértek el egymás mellett a szűk sikátorokban (középkori városmag). Emiatt a várost finoman átépítették. Ha ezt nem látod, idegen, semmit sem látsz a városból.

 

Szóval ezért volna az a nagy tülekedés ott a Potsdamer Platzon (mely tülekedés maga a Potsdamer Platz)?

Nem. Ez a nem létező, újra keletkező Platz (német az eredetiben) azért van, mert egyrészt volt, másrészt pedig mert volt egy világháború és volt egy fal (röviden: voltak a század botrányai). Gazdag terület tehát ez, sűrű, bonyolult vidék, teli idővel és daruval. Gyorsan nőnek az épületek, de az épületek gyorsabbak, mint az emberek.

 

Én úgy vagyok Berlinnel, mint a katolikus egyházzal: nem félek tőle. Pedig ez, a hasonlat mindkét fele, hozzátartozni látszik az európai jómodorhoz. Hogy Rómától miért nem, azt majd máshol kifejtem (egyébként a fogorvos nagybátyámmal van kapcsolatban), Berlinnel meg az a helyzet, hogy szeretem.

Lehetne kérdezni, miért. Lehetne, de fölösleges. Hisz valakit nem a jó tulajdonságaiért szeretünk, nem okvetlenül azért, mert szép, vagy izgalmas, vagy reményteli a jövője – hanem: csak. Többnyire nem is tudjuk, kit szeretünk. Őt. És ő az ő.

 

De az inkompetenciám még súlyosabb. Én Berlinnel először 18 éve találkoztam, s akkor még West Berlinnek vagy Berlin (West)-nek hívták, mert én azt és csak azt érzékeltem Berlinnek. A Hauptstadtot nemlétezőnek tekintettem. Az a Berlin, amelyet én láttam, az például alig látszott németnek; nem tudtam hasonlítani semmihez. Ő ő.

A város mindkét fele hazudott, a keleti fele „von Haus aus”, s a nyugati fele sem tudta a valóságost megkülönböztetni a pótléktól. Nyugat-Berlin kiesett az időből, a Hauptstadtban meg nem létezett az idő, meg volt fagyva (Budapesten is, olykor érzem is a kezemen a fagy nyomait: ilyen szép költői ez).

 

Aki Berlinről beszél, az Európáról beszél. Berlin eddig is embléma volt, eddig a botrány emblémája, a fal városa, a kettéosztott Európa kínos cégére, most meg az újé, amelyről nem tudjuk, micsoda.

Ennek a nem-tudásnak a városa az új Berlin. Az a kérdés (és mintha ez mindannyiunk kérdése volna), mit kezd Berlin a múltjával (mondjuk így: Schinkeltől Speerig, Teutóniától Germániáig), és mit kezd önmagával, a kettéesettségével. Nem csak a város esett volt ketté: a történelem is, a múlt, a jelen, az élet, a nyelv, az ingek, a nadrághajtókák, a desodorok, az autók, az arc fintorai, a szempillák. (A járásáról látszik, hogy karl-marx-stadt-i – így nagyképűsködtünk annak idején a Balaton partján.)

Mintha megint Berlin, Németország volna az, ahol látható volna, hol tart Európa. Mit kezd magával, mit tud magáról. Mit akar tudni. Mit tud tudni (a Bismarck–Hitler–Alexanderplatz–Ku damm négyszögben).

Az emblémanélküliség emblémája? Identitás helyett identitások? Egy centrum nélküli tér centruma?

 

Szerintem ma Berlin percenként mást gondol magáról, szellemisége, szellemi klímája óráról órára változik. Vagy centiről centire. Egy város az, amit hazudik magáról, idézhetünk a már említett jegyzetekből.

Berlin azonos a közhelyeivel. Egy testben két lélek. A fal a fejünkben. Berlin fölött mindig kék az ég. Bája a csúnyasága. Fontane városa. (Oskar Pastior városa.) Nem is város, falvak füzére. Günther Grassé. Christa Wolffé. Az öreg Fritzé. A Gonoszé. A kellemetlen iróniáé. Okos város. Irracionális. Denkmalstadt. A-zsidók-szisztematikus-kiirtására-vonatkozó-tervek-városa. A végrehajtás városa. A szó városa, nagyképű, a Schnauze városa. Szenvedésváros. Vákuumváros. Élvezetváros. Az erős nők és a gyönge férfiak városa. Fordítva. A nagyvonalúság városa. A monumentális kisszerűség városa. Hol provinciális kisváros, hol az egyetlen német metropolisz. Egy város, melyet folytonosan újra kell építeni. A kell városa. A tervek városa, egy város, amely mindig lesz.

 

Egy (magyar) festő ismerősöm azt mondja, Berlinbe kell jönni, itt történnek a dolgok, fiatalok, galériások, új éttermek, Berlin az, ami régen Párizs volt, ez a jövő. Egy (berlini) ismerősöm mondja: el kell innét költözni, agresszív porosz város, egyre inkább elviselhetetlen. Egyik fiam mondja: most kéne menni Berlinbe, most még jó.

 

Tavalyelőtt hosszabb ideig voltam a városban, sőt ott éltem, Grunewaldban, tehát Nyugat-Berlinben. Ott még…, nemde. Most sokkal inkább éreztem szigeten magam, mint 1980-ban. Akkor csak a Tagesschau elején kellett erre gondolnom, mert ott volt egy rajz, a város, s körben a gonosz NDK-tenger, de amúgy nem, mert úgy éreztem, teljes világban élek, univerzumban. Nekem az a rész az egész volt.

Most érzékeltem a szigetet, azt, hogy valami eltűnőben van, hogy valami éppen hogy létezik még. Vagyis nyugat-berliniként viselkedtem, ostoba Wessiként. Tehát gyáván, nosztalgikusan, nagyképűen, kicsit sértetten, mint a gyerek, akitől elvették a játékát (Handke-effektus).

Berlinben ma csak a kelet-berlini meg a nyugat-berlini érzi rosszul, vagyis inkább idegenül magát. Először ezt így akartam folytatni, lezárni: és az ember Berlinben vagy keleti, vagy nyugati. De hát ez, talán, mégsem bizonyos. Ott vagyunk a régi kérdésnél: mi a berlini? Mi a német? (Ősi magyar kérdések.) Mindenesetre úgy látszik, én leszek az utolsó nyugat-berlini, nevetséges, tehetetlen, hűséges és derűs alak.

 

Nem tudni, hol laknak e város istenei. – A Reichstag új kupolát kap, de már örökre be van csomagolva: ez jó.