No milk today*Ha egy írás hangsúlyozni kezdi önnön őszinteségét, akkor őneki tüstént vége.
*
Akkor kezdjünk egy új írást. Mivel telnek a napjai? Az ő napjai mindig ugyanavval telnek (nők, pia, kábítószer: vagyis szigorú szerzetesi lét). Nem tartozik ide, de igaz az, hogy vagy kitartottként, vagy szerzetesként kívánna élni? Most erre mit mondjon. És hogy most lényegében e kettő közt pendlizik? (Csönd.) Akkor mivel telnek az évek, az utóbbi évek? Az utóbbi évek azzal telnek, hogy Joliot Curie térre néző anyakomplexusát cserélné el Joliot Curie térre néző apakomplexusra. Jelent ez valamit az irodalmi munkálkodásra nézve? Ez nem jelent valamit, ez az. Mit jelent ez az 1 könyvekre nézve? Ez két dolgot jelent az 1 könyvekre nézve, az egyiket az első mondat értelmében lenyeli, a másik: úgy tervezte, újraolvassa Danilo Kiš Fövenyóráját. Mert az előbbiek értelmében neki jól jön minden apa, és ebben a könyvben van egy apa, bizonyos Eduard Sam, akit tehát ő meg akar ismerni, illetve már ismeri, de most mások lettek a szempontjai. Mellesleg megjegyzi, van őneki saját apja is, avval is szokott próbálkozni. Elő is vette a könyvet, és váratlanul egy dedikációra bukkant benne, mely Belgrádban kelt 88. június 8-án. És? És az ő nevére szólt, „öcsémnek szeretettel”. És? És erről ő elfeledkezett, arról, hogy meg van oldva élete egyik problémája, illetve vágya, az, hogy legyen neki bátyja, hogy ezt tehát ő nem csak képzelgi, hanem van róla dokumentuma. Bár az egész kissé a „Kohn, te dicsekszel” kategóriába látszik esni, noha ez jelen esetben csak félreértések forrása lehetne, lévén Kiš eredendően Kohn, az apa, akiből Eduard Sam lett párolva, eredendően Kohn Ede névre hallgat. Szereti Kišt? Szereti. Kicsit bővebben?! Először a legendájával ismerkedett meg, azután olvasta őt, majd találkoztak. Mondhatni teljes életet élt (így) vele. Kiš azon emberek közé tartozik, akiknek egyre több barátja lesz. Ő nem volt a barátja, talán ha ötször látta életében, de nagyon közel van hozzá. Szeretne ráakaszkodni? Nem szeretne ráakaszkodni, de azon kapja magát, hogy újra meg újra akaszkodik. Mi a biztos? A halál. Mi nem biztos? Az nem biztos, hogy Danilo Kiš okvetlenül örülne, hogy róla írva róla beszélünk, vagyis mindig a személyéről is, nem mintha annak nem örülne, hogy szeretjük őt – mert mi más is rajzolgatná ezeket a képeket, mint a szeretet, az annyiszor emlegetett mitikus ádámcsutkát, emlékeket egy férfias, de sebezhető, egy kedves és szigorú férfiról; könnyű volt szeretni, mert szeretetre méltó volt: nagy csábító és sármőr – ám azonban elvi kifogásai volnának, marhák, mondaná (márhák, az a helyett félig nyitott á-kat mondva, mintha Kiš is azt az észak-magyarországi tájszólást beszélné, a palócot, melyen ő annak idején beszélni tanult, minthogy jóravaló, ám arisztokrata származású szüleit egy szép sugaras júniusi hajnalon 1951-ben Budapestről kivágták vidékre), marhák, minden életrajz, egy író életrajza kiváltképpen, ha nem részesült a formába öntés kegyelmében, szükségszerűen leegyszerűsítés: egyetlenegy, megismételhetetlen ember egyedülálló, megismételhetetlen élettörténete, egy sajátos, megismételhetetlen korban; a megkülönböztető jegyeket foglalja magában tehát, márpedig az volna az eszményi és legérdekesebb életrajz, amely minden korok minden emberének életrajzát tartalmazná… Ebből fakad részemről az a bizonyos ellenállás, ha valaki a művet az életre próbálja visszavezetni. Marhák. Nem hallott valamit úgy a hetvenes évek vége felé? Azt hallotta (úgy a hetvenes évek vége felé), hogy van egy jó… Ezt hallotta pontosan? Hogy van egy kurva jó író Belgrádban vagy Párizsban, mindig földig érő bundákban jár, karján mindig két nővel, és mindig be van rúgva. Ikonszerűen maga előtt látta ezt a képet, alacsony, kövér embernek gondolta ezt a vad szerbet, bajusszal, villogó szemmel, valahogy úgy, ahogy egy nyugati („nyugati”) a magyarokat képzeli, antropológiailag tehát cigánynak, kulturálisan meg csikós-gulyás-piroska. Nem találta ezt a figurát rokonszenvesnek, nem szereti a részegeket – az pedig csúf rágalom, hogy irigyelte volna a két (amúgy is fiktív) nő miatt. A legendához még az is hozzátartozott, hogy nemcsak kurva jó író, hanem kurva okos is. Ez érdekelte. Ahogy Stanko Cerović írta később egy emlékezésében: Kiš soha nem mondott butaságot. (Ezt magáról, a sohát, nem tudná elmondani: vagy ha mondaná, az butaság volna.) A legenda kizárólag önmagához kötődik? A legenda természetesen kötődik az olvasáshoz, az olvasás keveredik a megismerkedéssel, a megismerkedés meg az írással, az meg vissza a legendához. Provokáció, mimézis, Ich-Erzähler; fantasztikus! Alakul a cím. Milyen cím? „Der Ich-Erzähler als Provokation des Mimetischen im Diskurs der Phantastik”. Ne kerteljünk, ez nagyon szép cím. Tán még a Ki szavatol a lady biztonságáért?-nál is szebb. Honnét? Renate Lachmann professzor asszonytól kapta (kis változtatással) kölcsönbe vagy ajándékba, hogy egy minutumra komoly ember benyomását keltse. Hol kellett kelteni? Volt egy frankfurti danilózás és ott. Ez volt az előadásának, szerényebben szólva fölolvasásának a címe. És? A cím inkább szép, mint igaz, de azért úgy forgatja ezt a műfajtalan Danilo-írást, hogy azt hihetjük, mégiscsak köze van a címnek a címzetthez; azt persze nem állítja, hogy éppen most fogja az irodalom régi vágyát beteljesíteni, ismét összeboronálván a szépséget meg az igazságot. Nagyon forgatni azért nem forgat, volna itt a valóságnak valami nehézkedése, amelyet nem lehet egészen figyelmen kívül hagyni. Jesszusom, csak nem fogja tükrözni a valóságot? Tükrözni mindazonáltal nem fogjuk a valóságot. Tovább. Isten ments. Tovább. Lukács ments. Segítségképp egy ama estéről készített magnófölvételt hallgat. Időnként szép női nevetést is hallani. Mintha Ilma Rakusa volna az, de nem biztos, kicsit olaszosabb, de nem biztos. Milyen nehéz egy efféle véletlen nevetést a háttérből rátenni a papírra… Azért ez nem rossz foglalkozás: női nevetéseket papírra tenni. Apropó, mi a helyzet avval a két nővel? Melyik kettővel? Avval a kettővel, akivel Kiš járkált Belgrádban vagy Párizsban a földig érő bundájában. Erről nem nyilatkozhat. (Zaj.) Erről a következőket tudja nyilatkozni: ahogy kotorászott a papírjai közt, talált egy lapot, melyről, akár a dedikációról, elfeledkezett. A cetli azon a fényes konferenciaszerűségen keletkezett, melyen személyesen megismerkedett Kišsel. Rosszalkodtak, mint a gyerekek az iskolában, sutyorogtak meg leveleztek a pad alatt. Volt ott egy milliomosnő is, több is volt, és azt próbálták kiszámítani, hogy időegység alatt vajon mennyi pénzt kereshet, hány ezer dollárt. De az időegységről bővebbet nem nyilatkozhat. (Zaj, jajgatás.) Az időegységről bővebbet tényleg nem mondhat, annyit jegyezne meg csupán jó szándéka jeleként, hogy összefüggésbe hozható az úgynevezett Clinton-jelenséggel. Az ő szerepe kizárólag a matematikai apparátusra korlátozódott. Pfuj. Térjünk vissza a papírlapra. A papírlapra 1 könyv borítóját rajzolta Kiš, a szerző bizonyos Péh Terza Teresy, a könyv regény, rémlik, krimis beütésekkel, címe A nő és az oroszlán. Az egyik nő tehát megvan. A másik – tudósít a papír – az előszó írója, kinek neve Ani Siklód. Ez minden? Ez még nem minden, még van négy sor:
Tovább. (Csönd.) Mi futja el a szemét, ha erre a papírlapra pillant? Ha erre a papírlapra pillant, könny futja el a szemét. A merényletek – lásd novella eltulajdonítása, parafrázisok, satöbbi –, melyeket az idők során Kiš ellen elkövetett, kinek a művészetének a szellemében állnak? Ezek az eljárások s merényletek, melyeket akár itt is láthatunk, azt hiszi, ténylegesen a Danilo Kiš művészetének szellemében állnak. Mindig tanul tőle valamit. Kiš művészete – melyre talán szintén igaz, mit épp Kiš mondott a Joyce-éra, hogy tudniillik „fenséges vereség” – újra meg újra esélyt ad neki. Meg kell a szívnek szakadni. Mostanában újra elővette a Mily dicsőséget… Azt már egyszer elloptuk, nem? Do lop, qui cito lop. Lassan ideje volna előjönni a farbával. Mire vonatkozik tehát a cím? Milyen tej, milyen nincs?
*
Őszintén szólva az a helyzet. |