Előszó

A válogatás éppenhogy válogatás, így szempontjai sem nagyon voltak, majdnem minden itt van, amit az 1996-os A kék haris óta újságba, folyóiratba írtam. Kihagytam a közvetlenül politikaiakat és a Konyhaművészetnek írt éttermi kritikákat, hol van már a tavalyi lazac-carpaccio és parlamenti glosszatéma (itt! itt!), és kihagytam azokat is, amelyek, hogy gyorsan és ködösen mondjam, valamiféle szépprózai irányba mutatnak, ugyancsak ködös fölhasználási tervekkel.

Ha ez fordítás volna, könnyen lehet, az állna itt, hogy főrészt élet és irodalom a kötet anyaga, de ez fordítói hiba volna, trehány félreértés; az Élet és Irodalom-anyag adja a kötet fő részét, az 1 könyv-sorozat. Tulajdonképpen 1 könyv-szöveg itt minden, azaz történik valami szerintem jó, és arról beszámolok. (Egy kékharisnya kitömött csodálatos élete – na ez is a tudás anyja.) Talán még a sírbeszédek is idetartoznak, bár az nem biztos, hogy ezt öndicséretnek el tudom számolni.

Valamelyest naplónak is tekinthető e könyv, bár az időt akkor nem evvel mértem, hanem a Harmonia cælestisszel meg a Javított kiadással, de azért látjuk itt is, hogy múlik az idő, noha az írások nincsenek szigorú időrendben, így itt néha előbb van a később, ilyenkor elromlanak a mégek és a márok, de nem nyúltam hozzájuk, amiképp az ÉS-megjelenés esetlegességeihez sem, látszik, mért vannak, legyenek. Azon se suvickoltam, ha esetenként kihallatszik, hogy külföldi fölkérésre írtam.

A múló idő érdekesen változtat szövegösszefüggéseken. Legegyszerűbben (nálam) ezt az édesapámra vonatkozó mondatokon lehet látni, az ártatlanok olykor dodonaiak lettek, a már dodonaiak kisimultak. Egyik lábuk itt, másik ott, a szövegösszefüggések jönnek-mennek. Például a Patriótagyakorlat egyik passzusa a Koszovó-háború közelsége miatt lett pimpós, rendben bocsánatot is kértem (ÉS, 1999. 47. sz.), de mára az akkori összefüggés elszállt, nincs, csak annyi látszik, hogy egy közepes élc kedvéért beáldoztam a barátomat, ami teljességgel rendben van, fölteszem. (Nyugtával dicsérd a, nevek a szerkesztőségben.)

Ami a címet illeti, kezdetben vala Ottlik legendás kifejezése, a szabadság enyhe mámora, ebből csinálta a Bevezetés a szépirodalomba a mámor enyhe szabadságát, és aztán mert, legendás ide vagy oda, úgy emlékeztem, hogy nem enyhe, hanem könnyű, lett most a szabadság nehéz mámora. És az is lett ténylegesen. Ez okból akár egy kis ars poeticával is kirukkolhatnék, ha szoktam volna ilyennel rukkolni, mondván, mert gondolván: nem szeretnék lemondani erről a mámorról, és nem szeretnék hivalkodni a nehézzel.