A Sándorgyuri esete a betiltás nevű Tóthmarival

Nem tudom, hogy a Hitel betiltott-e már valakit, vagy tervezi-e, de jóóó volna. A legeslegjobb az volna, ha engem tiltana be, és akkor én azt megírnám – a Hitelben. Ez kérem egy nagyon finom poétikai helyzet, mikor kint is, bent is egeret fog a macska, ahogy a költő mondja, nekem meg még, amint művészi pályámat itt, most szivarozva áttekintem, a kezemre is áll.

De menjünk sorjában, ahogy a demokrácia a kertek alatt, meg eme invalidus hasonlat. A Rádió bizony igen nagyon készségesnek, nagyvonalúnak, európainak látszik ez ügyben, mert, nem úszva az árral, betiltotta SGY szilveszteri kabarészámát, én meg, elefántcsonttorony a porcelánboltban, mert fel szoktam olvasni ezeket a Rádióban, felolvasom ezt az írást a Rádióban.

Hacsak ezt is be nem tiltja Agárdi Péter. De szegénykém nem nyerne vele semmit, mert ugyanott lenne, mint előbb, csak most engem tiltana be és nem SGY-t, de hát egyik név olyan, mint a másik, betűk rendezett halmaza, és akkor meg azt írom meg, s ha azt elfelejti betiltani, akkor ott van, ahol most, azaz ahol a part szakad, ha meg nem felejti el betiltani, akkor meg azt írom meg, s úgy kerül oda, ahová, ide, szóval bizony tehát: nincs menekvés. (Régebben ez úgy volt, hogy nem volt gondolatmenet, csak betiltották és kész.) Úgyhogy nem is az, hogy nem nyer vele akárki is, hanem éppen ellenkezőleg, mindenki csak nyert a betiltással.

Elsőre, de nem utolsósorban, maga SGY. Most, amikor mindenkinek mindenről jár és járhat a szája, sőt van, aki beszél is – ezt elérni! Micsoda tehetség és rettenthetetlenség bújhat itt meg… Tegnap még elegendő volt egy levágólagos kritika a megfelelő helyen, orgánumban, micsoda orgánum!, s az ember kapta a dicstelefonokat. (L. még: két értelmiségi káromkodik a 80-as évek elején: „Dicsérjen meg téged a Szerdahelyi a Népszabadságban …”)

Tehát a felmagasuló tiszta nyertes – SGY. (Attól most tekintsünk el, hogy azért erre két napja ráment, rémülten telefonozgatott, e sorok íróját vegzálta, mert a barátjának tartja, s valamiért úgy gondolta, hogy az ijedelem megosztható, egyébként tényleg megosztható, jut is, marad is – ezek olyan nagyon emberi dolgok, olyan kis hülyeségek, hogy félelem meg hogy tönkreteszik az életet, végül is arról van szó, hogy az efféle örömhöz, mint egy betiltás, föl kell nőni, ez időtényező, ez a két nap. Mesélik, hogy olyan is volt, hogy nem ment rá két nap, hanem maga az illető… Hogy idő van-e vagy nincs, arról pedig megoszlanak és változnak a vélemények.)

Grandiózusan nyert a magyar nyelv is… Ezek a szép szivárványos szavak… hajlékonyak, mint a köd. Az nem lett mondva, hogy betiltják, mert hát mire. Tényleg, mire. Hanemhogy nem illik bele a hogyishívjákba, a koncepcióba, hogy öregem, túl jó, túl erős, később, a súlyának megfelelően, talán külön adást is szentelhetnénk neki (tényleg nem lepődnék meg, hogy míg ez az írás nyomdai átfut, ez bekövetkeznék), tehát hogy ez túl nívós, illetve, hogy ez méltatlan hozzád, na.

Minthogy a szerkesztőink többnyire cenzorok is voltanak, a kulturális intézmények a hivatalosság bástyái, a képet lehetne finomítani, mindenesetre elszoktunk attól, rá se szoktunk, hogy ezeken a helyeken szakmai párbeszéd folyjék, azaz például hogy egy szerkesztő elutasítása vagy húzási javaslata mögött nem okvetlenül, nem kizárólagosan csak ez a hatalmi izé állhat. – Néha elgondolom Babitsot, ahogy visszaad egy jó írást, mert, mondjuk, tél van. „Barátom, az Ön írása csak nyári napmelegben veszi föl valós kontúrjait. Hozza később, vagy vigye a Napkeletbe…”, és árván maga elé nézve dünnyögi: „Kopár szik sarja…”

Azonban. Lehet, hogy SGY szilveszterre tervezett írása így nem téli, de a Rádiókabaré nem a Nyugat, úgy értem, nem a kabaré Nyugatja (nem is biztos, hogy kéne vagy lehetne ilyen), azaz úgy gondolom, hogy bármit ad nekik ez az ember, azt kutya kötelességük leadni – hacsak félig is igazak azok a hűségnyilatkozatok, melyeket fél ifjabb humoristák az utóbbi években SGY tárgyában tettek.

Nyertem én is, íme (nincs a teremtésben nyertes, csak én), s nyert Agárdi Péter meg a Rádió is, mert betiltott, tehát nem igaz az, hogy a Rádió az anarchia melegágya, van rend, de minthogy ugyanerről a magas helyről azt is hallhattuk, hogy ez félreértés, és nem igaz az, hogy a Rádió az anarchia melegágya, ez az írás elhangozhatik, tehát van rend, s ez a rend élő, konstruktív és előremutató, akár az agrárolló.

 

Ahhh, demokrácia egy VW-motoros Wartburg hátsaján…

 

P. S. A Rádió kérésére szívesen közlöm, hogy az írás január 14-én elhangzott, némi kommentárrral, mely lényegében a Babits álláspontjára helyezkedett, két jó közül a kisebbik rosszat választva.

Érzem, a Rádió nívódíjban fog részesíteni.^*

 

I   Hungary