Aknamező, női segédlettel

Azt a föladatot, azt a megtisztelő föladatot, mennyei ajándékot, intellektuális kihívást és mazsolás kuglófot rótták rám, köszönöm, írnék-e hét mondatot erről az emberről. Ottó ütött, talált ötöt, vágtam rá, s már láttam is, hogyan úszom meg az egészet. De nem akartam megúszni, de nem jöttek a mondatok. Jó sorom összehozott egy folyosón két költőnővel, ritka szerencse az ilyen, hogy mindjárt kettő, és mind a kettő rendesen nagyon költő(nő), kilétüket fedje úriemberségem csenevész homálya, és én a lábuk elé vetettem magam, hogy adnának egy-egy mondatot nevezettről, kit ők nagyon is szeretnek. Kedvesen belém rúgtak, mondhatni a horpaszomba; anyásak voltak: szigorúak és édesek. Egy már volna, vallottam be. Nosza. Jóllehet vagy bár, de inkább jóllehet, jóllehet a költő testét a kór tizedeli, szelleme ragyog a magyar kultúra egén, esetleg csecsén, ez majd még kiadja magát. Nincs az az Orbán-vers, amelyik ilyen csöndet tudna csinálni. Anyáim megvetően nézték porontyukat. Nem?, tudakozódtam félénken. Nem. A tizedelés sem? Nem. Aztán engesztelőn hozzátették: a jóllehet maradhat. Kicsit magyarázkodni kezdtem, eggyel nagyobb volt a csönd, mint azt szeretni lehet, hogy engem mennyire ingerel, amikor sejtetni engedik, hogy most így küszködve, a botladozó testtel egyenes arányban mélyül a líra. Semmi köze, morogja szigorúan az egyik költőnő. Éppen ezért gondoltam, hogy… Csönd lett megint a folyosón, de ez most jobb volt, ha nem is sokkal. Orbánra gondoltunk mind. Aztán egyikőjük, mintha álomból kelne, azt mondja: Jóllehet… jóllehet még él… A másik meg: jóllehet nagy költő… Megkövülten nézem a két nagy nőt, micsoda kezdő tanonc vagyok én hozzájuk képest, két boszorkány. De ők is megkövülten nézik egymást, engem, megérintik az ajkukat, mint akik nem értik, hogyan is hagyhatta el azt ilyesféle. Ott állunk hárman, pukkadozva a nevetéstől, a szégyentől, könnyen és nehezen, keserűen és vidáman, ijedten a groteszk folyosói komolyságban, lehet, hogy mi is meg fogunk halni? Így hárman?, állunk és rökönyödünk nyakig Orbán Ottó szellemében. Mely most bennünk ragyog, nyüszít.