Pozitív egész, öttel osztható nagyok

A kortárs művészetet az ember gyanakodva nézi, és ebben az sem fékezi (gyeplőzi), ellenkezőleg, ha maga is úgynevezett kortárs művész. A kortárs művész a nem-tudás bűvöletében él. Ennek kezdetben komoly húzása volt, a pöffeszkedő tudást kikezdő alázatos és öntudatos nem-tudás szépen fényeskedett. Mikorra tudás és nem-tudás majdnem megbékélt volna, újabb pöffeszkedés következett, a politika pöffeszkedése. Ennek a kornak a művészete szintén szépen fényeskedett, ugyan szép és igaz menthetetlenül kettévált, a művészet annyiban fényeskedett, amennyiben nem volt az, amiből persze nem következik, hogy ha valami fényeskedett, az nem volt művészet.

Iránytűinket mostanra elvitte a cica. Kurtág sem iránytű, bár valami ilyesmifélének szoktuk képzeletünk elé cibálni, pontosabban, és ezt szabad, mert igaz, annak példájául hozni föl, hogy van művészet. Van és mire. Megkönnyíti az életet, ezt szoktuk mondani (szigorúan egyes szám első személyben), és a szemünk se rebben, pedig ilyeneket nem illik mondani.

Nemcsak Kurtág lett kerek szám, hanem, szinte észrevétlen, a kertek alatt Szőllősy András is. Sose legyél hetvenöt, súgja oda nekem, ha nagyon akarsz, legyél hetvennégy és azután hetvenhat. De nincsen igaza, úgy értve, hogy az nagyon is jó, hogy az ő ürügyén összejöhetünk.

Mindez alkalom annak számba vételére, hogy kitől mit kapunk. A sok fanyalgásban és a sok valódi nincsben hajlamosak vagyunk elfeledkezni a művészet gazdagságáról, elfeledkezni a sok adományról. Valamit megköszönhetni, az nagyon jó dolog. Jólesik. És jól is járunk vele. Egy kicsi bizonyosság, ezt köszönhetjük most ennek a hetvennek és hetvenötnek. Míg ők gyanakszanak, elfeledkezhetünk a miénkről. Legyen fülünkben mondjuk Szőllősy vonósnégyese, az Auer quartett szépen szenvedélyes előadásában, és legyen, biztos tipp, egy kis Kafka-töredék, Csengeryzve. Eduardova, a táncosnő, a zene szerelmese, a villamoson is, mint mindenütt, Tandori fordításában és két hegedűs társaságában utazik, kiket is gyakran játszat. Hiszen nincs arra tilalom, hogy a villamoson bárki hegedüljön, ha jól játszik, ha az útitársaknak tetszik, és ha semmibe se kerül, vagyis ha utána nem gyűjtenek. Mindenesetre kezdetben kissé meglepő az egész, s egy darabig ki-ki úgy érzi, nem helyénlevő. De ha a villamos robog, ha vág a szél és csöndes az utca, a hangzás kellemes.